A csupaszív argentin nem viselte jól a mellőzést, így Kínába igazol, de csak úgy engedték el, ha megvan a helyettese. Nos, megvan.

A Sport értesülései szerint kedden, tehát ma megérkezik Barcelonába orvosira, majd aláírni Yerry Mina. A hatalmas termetű középhátvédre 9 millió eurós opciója volt a katalánoknak a Palmeirasnál, de a nyárra, így rápakoltak még két és felet, így 11,5 millióért már most télen csatlakozik. Négy és fél évre ír alá.

Mina a Barcelona történetének első kolumbiai játékosa lesz, szerdán fogják bemutatni, de már kedd este pózolni fog a címer alatt. Piqué, Umtiti és Vermaelen mellett ő lesz a negyedik középhátvéd, vélhetően tavasszal még kevesebb játékperccel, főleg, ha felépül a francia. Fél éve lesz beilleszkedni, ha nem sikerül, akkor kölcsönadhatják a nyáron.

Coutinho után tehát megvan a második téli igazolása is a Barcának, ami a nyári töketlenkedés után dicséretes. Érkezőben most már nem nagyon gondolkoznak, az eladásokat kell megpörgetniük a fair play miatt – Aleix Vidal, Arda, Deulofeu, André Gomes, Denis Suárez és Rafinha távozására lehet számítani.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés