Érthető módon elégedett volt Zidane csapata játékával a Liverpool elleni BL-negyeddöntő után.

Az első félidőben gyakorlatilag lenullázta a Liverpoolt, végül 3–1-re nyerte az odavágót a Real Madrid, így remek helyzetből várja a jövő szerdai második meccset.

A Real Madrid kihasználta a Liverpool amatőr hibáit

Ha a Real támadói kicsit koncentráltabbak, akkor eldönthették volna a továbbjutást, de így sem lesz könnyű kiesni egy ilyen harmatos Liverpool ellen.

A francia edző érthető módon elégedett volt játékosainak a teljesítményével:

Örülök az eredménynek, nagyon büszke vagyok a csapatra, de természetesen hátra van még a visszavágó. Tudtuk a meccs előtt, hogy a széleken sokat támadhatunk, mert a szélső védőik sokat mennek fel, és ez be is jött. Örülök Vinícius Júnior jó játékának, mert szüksége volt már arra, hogy ő is gólokat szerezze. Ügyesen futballozott ma, a góljai lendületet adhatnak neki. A Liverpoolnak egyetlen kapura lövése volt a második félidőben. Nehéz ezt elfogadni, de ilyen a futball. Összességében elégedett vagyok a csapatom játékával

– nyilatkozta Zidane.

Klopp értékelése nyilván már nem volt ennyire pozitív:

Klopp szerint igazságtalan volt a játékvezető a Liverpoollal szemben, de nem emiatt kaptak ki

A német edző szerint Felix Brych játékvezető valamiért kipécézte Sadio Manét.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.