Az edzőként háromszoros BL-győztes edző szerint mindent megtettek a játékosai, ugyanakkor elismerte, hogy a Chelsea volt a jobb csapat.

A madridi 1–1 után Londonban 2–0-ra legyőzte a Chelsea a Real Madridot, ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Manchester Cityvel játszik majd.

Tuchel nem tud veszíteni a Real ellen, vagyis a Chelsea jutott a BL-döntőbe

A madridi iksz után Londonban viszonylag egyértelműen elintézte a Chelsea a Realt. Jöhet az angol házidöntő.

A vesztes elődöntő után a következőt nyilatkozta Zinédine Zidane, a Real edzője:

„Büszkének kell lennünk a játékosainkra, mindent beleadtunk, és messzire jutottunk a BL-ben. Nagyszerű meccse volt a Chelsea-nek, csak gratulálhatunk nekik. Kijelenthetjük, hogy megérdemelték a győzelmet. Mindent megtettünk, de ők jutottak tovább. Sok párharcot veszítettünk, agresszívabbnak kellett volna lennünk. Nem voltak meg a helyzeteink, nekik igen, ez van.”

Ez is érdekelhet:

Thomas Tuchel négy hónap alatt sorra verte a világ legjobb edzőit

Óriási húzás volt a Chelsea részéről a német edző kinevezése, akivel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a londoni csapat.

A Chelsea kulcsembere a világ legdrágább kapusának helyére hozott szenegáli lett

Kepával ellentétben ő csak 24 millió volt, cserébe a Premier League egyik legjobbja lett, a BL-ben meg konkrétan rekordot döntött.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
43% Igen, de menedzselhető.
46% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés