Nem tudott nyerni az Osasuna otthonában a spanyol bajnok, Zidane szerint a körülmények ellehetetlenítették a Real játékát.

A spanyolországi időjárási körülmények miatt az Atlético meccsét elhalasztották, és egy ideig kérdés volt, hogy a Real pályára léphet-e. Végül megrendezték az Osasuna–Real Madrid meccset, de a körülmények közel sem voltak ideálisak, havas pályán kellett játszania a két csapatnak. Zidane szerint hiba volt lejátszani a bajnokit:

Mindent megtettünk, amit megtehettünk ezen a pályán. El kellett volna halasztani a meccset, ez nem futballmeccs volt. Azt sem tudjuk, hogy mikor térhetünk vissza Madridba. Csak ismételni tudom magamat, de a körülmények nem voltak megfelelőek egy futballmeccshez

nyilatkozta Zidane.

A bajnoki 0–0-ás végeredménnyel zárult, az előző három fordulóban már másodszor vesztett pontokat a Real. A bajnokság címvédője jelenleg második a La Ligában, az Atlético előnye egy pont, de Simeone csapata három meccsel kevesebbet játszott. A Barcelona harmadik, három pont a hátránya a Real mögött.

Ha már Barcelona:

Messi ismét boldog, a Barcelona lendületbe jött

Koeman le merte cserélte az ismét tarthatatlan Messit.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.