Két párosítás emelkedik ki a Bajnokok Ligája csoportkörének keddi kínálatából – szurkolói szempontból. Fogadói szemmel nézve viszont a Manchester City–Roma és a PSG–Barca meccsek miatt vakarhatjuk rendesen a fejünket. Mi megvakartuk.

A City gólüzeme egész szépen termel mostanában, legutóbb a Hullnak vágtak idegenben négyet Agüeróék. A Roma formája szintén ígéretes, még úgy is hozzák a bajnoki három pontokat, hogy Rudi Garcia rotálja az embereit becsületesen. A kékek győzelmére tennénk, több okból. Eddig a Roma valamennyi manchesteri látogatása gyufával végződött (gondoljunk csak a 7–1-re…); Kevin Strootman után Daniele De Rossi is sérülés miatt hullott ki a középpályáról, és hiányzik hátulról Castan és Astori, valamint elölről Iturbe. Ez a lyukasnak tűnő védekező osztag így gondban lesz az angolok galaktikus támadóival.

A „szerez-e gólt Zlatan Ibrahimovic korábbi csapata ellen?” kimenetel kedden kimarad a fogadási ajánlatok közül, ugyanis a svéd csatár sérülés miatt valószínűleg nem léphet pályára, tehát elmarad a Guardiola elleni revans első felvonása. Nélküle, és a szintén sérült Ezequiel Lavezzi távolmaradása okán Edinson Cavani vállát terheli a legnagyobb felelősség: neki kell(ene) betörnie a bajnokságban eddig szűz katalán kaput. A vendégeknél nincs fajsúlyos hiányzó, de úgy érezzük, Claudio Bravo (vagy Ter Stegen) szed majd ki labdát a hálójából, méghozzá ugyanannyiszor, mint a túloldalon olasz kollégája.

Hogy legyen egy tuti(nak tűnő) ajánlat is: a hétvégi derbigyőzelemtől begőzölt Schalke-játékosok lendülete kitarthat keddig, és megverik hazai pályán a szlovén Maribort a sok-sok sérült ellenére. Ebben az esetben négy pontja lesz a gelsenkirchenieknek, ami nagyjából eggyel több a sorsolás után remélttől.

Bajnokok Ligája-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a több mint hétszeres pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés