1. Nem érdekli a pénz

A legszembetűnőbb dolog, amit távozásával megtudtunk róla: nem csinál magából bohócot néhány eurómillióért, mint oly sok kollégája. Ha úgy érzi, mennie kell, feláll, és elköszön, nem várja meg, amíg romokban látja csapatát, vagy amíg rámegy az egészsége a mérhetetlen stresszre. Annak ellenére távozott, hogy Sandro Rosell elnök biankó csekket tolt az orra elé, tehát annyit kereshetett volna, amennyit nem szégyell.

2. Kiáll magáért, de nem háborúzik

José Mourinho szinte kötelező feladataként éli meg, hogy az élő fába is belekössön, s az ismert körülmények miatt ennek Guardiola is gyakran áldozatául esett. Pontosabban esett volna, ha egyetlen jól irányzott tőrdöféssel nem teríti le az ellenfelet, ahogyan tette azt a szinte egyetlen sajtótájékoztató alkalmával, amikor hajlandó volt időt pocsékolni José mesterre.

„Miután Mourinho úr engem letegezett, Pepnek hívott, én is tegezni fogom őt, és Josénak hívom. Nem tudom, hogy melyik itt az ő kamerája, de bizonyára mindegyik. Holnap este 20:45-kor összecsapunk majd kint a pályán, de itt már legyőzött engem, legyőzött az egész évben és mindig is le fog győzni. És neki ajándékozom az ő külön bejáratú, pályán kívüli BL-címét, vigye haza és örüljön neki.”

„Én is elővehetnék egy listát, hasonlíthatnánk a dolgokat, de ennek soha nem érnénk a végére. Emlékezhetünk a Stamford Bridge-re és még kétszázötvenezer dologra. Ez csak egy papír kérdése. De mivel nincs ennyi titkárom, elég annyi, hogy holnap 20:45-kor találkozunk a pályán, futballozni fogunk úgy, ahogy csak tudunk. Ebben a teremben ő a kib@szott főnök, a legnagyobb úr, és nem szeretnék versenyezni vele egy másodpercre sem. Csupán emlékeztetem, hogy együtt voltunk négy éven keresztül. Ő ismer engem, és én is ismerem őt. Maradjunk ennyiben. Ha ezt követően ő leragad a kupadöntő után tett kijelentéseimnél, amit az itt ülő újságírók fogalmaztak – akik Florentino Pérez úr barátai – semmint támaszkodik a köztünk lévő barátságra… Vagy nem is barátságra, arra a kapcsolatra, ami köztünk volt. Mindezt megteheti, mert minden joga megvan hozzá.” (forrás: eurobarca.hu)

3. Rácáfolt az előítéletekre

Régóta vitatják annak a jelentőségét, hogy egy kivételesen jó edzőnek feltétlenül szükséges-e kiemelkedően jó játékosnak lennie. Ám az, hogy valaki ilyen fiatalon, ilyen rutintalanul végigverje a világot, szinte példa nélkül áll. Guardiola harminchét évesen vette át a Barcelona első csapatát, hogy aztán megkezdje diadalmenetét és futballtörténelmet írjon. 38 évesen és 129 naposan nyert először Bajnokok Ligáját, ezzel ő a harmadik legfiatalabb edző, aki magasba emelhette a BL-, illetőleg BEK-serleget. A Real Madrid 1960-as győzelménél (a döntőben Puskás Ferenc négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak) Miguel Munoz 38 éves és 121 napos volt, az 1956-os, első BEK-idénybeli madridi győzelemnél Jose Villalonga mindössze 36 évet és 185 napos volt. Érdekes, hogy épp Guardiola kortársa, André Villas-Boas a másik fiatal a jelenlegi edzői mezőnyben, ő azonban csak Európa-ligát nyert a Portóval, karrierje pedig jelenleg bele van állva a földbe.

„Erősnek érzem magam, és ha nem így lenne, nem így lett volna, nem is ülnék itt, mert annál sokkal jobban tisztelem a klubot. Tapasztalatom nincs, mert 37 éves vagyok. Az egyetlen érdemem edzőként, hogy az itt ülő urak engem választottak ki erre a feladatra. De nem félek, nincsenek aggályaim a kihívással kapcsolatban, s nagy sikeréhséggel vágok neki a kalandnak.”

4. Stílusos

Néhány évtizede még azzal cinkelték a rögbisek a focistákat, hogy hozzájuk képest emezek valóságos ősemberek. Guardiola mindig kínosan odafigyelt arra, hogy csapatát megjelenésével is reprezentálja: neve egyet jelent a stílusos, ámde markáns eleganciával.

5. Eredményes

Játékosként: hatszoros bajnok, kétszeres spanyol Király-kupa-győztes, négyszeres spanyol Szuperkupa-győztes, BEK-győztes, KEK-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes, 47-szeres válogatott, olimpiai bajnok.

Edzőként: háromszoros bajnok, spanyol Király-kupa-győztes, háromszoros spanyol Szuperkupa-győztes, kétszeres BL-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes, kétszeres klubvilágbajnok.

Kérdés?

6. Nagy reformer

Guardiolának számos olyan újítása van, amelyről évtizedek múltán is homályos szemmel beszélnek majd a futballszakírók. Első és legfontosabb ezek közül Messi „megteremtése”: amikor 2009 májusában a Barca úgy rúgott hatot a Bernabéuban, hogy Guardiola mesteri és váratlan húzása folytán Henry a bal szélre került. Ekkor született meg Messi sajátos, visszavont, kötetlen szerepköre, amely nemesfémben igen jól mérhető eredményeket hozott játékosnak és klubnak egyaránt.

7. Realista

Guardiola sosem akart a tévedhetetlenség és mindenhatóság álcájában tetszelegni. Elismerte, ha rosszul játszottak, s azt is több ízben hangsúlyozta: a tiki-taka önmagában nem egyenlő a győzelemmel.

„Nekem nem az a feladatom, hogy válaszoljak az emberek, a sajtó vagy a Te véleményedre. Nem, nekem nem az a munkám, hogy azt mondjam, hogy „igen, egyetértek veled” vagy hogy „nem, nem értek egyet veled”. Ha veszítünk, neked van igazad. Ha nyerünk, nekem. Ismétlem, nem az a feladatom, hogy bíráskodjak a rádiók vagy éppen az újságok által leírtak felett.”

Eto’o nagy vihart kavart távozását például sárdobálás helyett így kommentálta:

„Eto’ónak megvan a saját karaktere, a személyisége, amitől ő az, aki. Én nem azért vagyok a Barcelona edzője, hogy megváltoztassam a játékosaim személyiségét, hanem azért, hogy a klub a lehető legsikeresebben szerepeljen. Meg vagyok győződve róla, hogy a Barcának az a jobb, ha Eto’o elmegy. Hogy tévedhetek-e? Nos, természetesen igen. De én vagyok itt, hogy meghozzam a döntéseket”

8. Hagyománytisztelő

A Barcelona utánpótlásközpontját, a La Masiát Guardiolának és a jelenlegi csapatnak köszönhetően olyan pátosz övezi, hogy lassan már Kongóban is futballakadémiát alapítanak. Egy baj van csupán ezzel: akadémiát lehet létrehozni – La Masia azonban nem lesz belőle. Ahhoz valami olyan kivételes együttállása kell a dolgoknak, amelyben Guardiolának is óriási szerepe volt. Azzal, hogy sikert sikerre halmozott, épp egy olyan korszak közepén intett be keményen a futballközegnek, amikor őrületig fokozódott a játékosok gigászi pénzeken való kiárusítása. Ez pedig olyan érdem, amely nem csupán a drukkerek hazafias érzületére, de a futballra globálisan is jótékonyan hatott.

9. Következetes

Ha a Barcelona játékosait kopaszra borotválnánk, kanárisárga mezbe öltöztetnénk és leraknánk Ausztráliában, hogy játsszanak a helyi negyedosztályú csapat ellen, két percre nem volna szükség, hogy a zárt stadionajtók mögül, a tévéből is felismerjük a játékukat. Guardiola – minden változtatás, merész húzás és szerkezeti fejlődés ellenére – mindvégig hű maradt a végletekig tökéletesített futballkirakósához.

„Egyszerűen arról van szó, hogy képviselünk egy stílust, egy játékmódot a pályán, amivel nagyon sok mindent nyert már a klub, és nyert a spanyol válogatott is. De ezt nem azért tesszük, hogy dicsekedjünk vele, hogy a zászlónkra tűzzük, hogy büszkélkedjünk vele, hogy mi vagyunk a legjobbak, és mindenki más utánunk jön. Egyáltalán nincs erről szó. Eszerint szeretünk játszani, és fogunk is, ráadásul ez a stílus, amivel számos címet nyertünk, sikereket értünk el, világszerte sok ember csodálatát kivívta.”

10. Vakmerő

Vajon nem ez a legmegfelelőbb jelző arra az emberre, aki képes hagyományos értelemben vett védők nélkül pályára küldeni a csapatát? Guardiola védőiben semmi nincs meg, amiért halomra ölik egymást a világ klubjai, ugyanis Pep mester egészen másfajta igényeket támaszt játékosaival szemben. Az ő védői elsősorban jól kell, hogy olvassák a játékot. Legyenek gyorsak, hiszen nagy terület van mögöttük, és természetesen labdabiztosak is. Guardiola hosszú ideje bebetonozott szabályokat rúgott föl játszi könnyedséggel. Ezt a Chelsea elleni - elbukott - elődöntőben is alátámasztotta, amikor gyakorlatilag öt támadóval - Cuenca, Messi, Alexis, Fàbregas, Iniesta - küldte a csatába együttesét.

Hiányozni fogsz, Pep!

(fotók: seensportmagazine.com, postmediacanada.com, mondopallone.it, Pierre-Philippe Marcou)

 Olvass még a Barcelonáról!