Az első két meccs tükrében igencsak meglepő, hogy az Oklahoma és a Boston is egyenlíteni tudott, a Thunder viszonylag simán, a Celtics pedig hatalmas csatában. 2-2.
A Boston Celtics egy igazi thriller után egyenlített a Miami ellen, azután, hogy elég simán, 101-91-re hozta a harmadik találkozót. A negyediken, akárcsak Miamiban ismét hosszabbításra került sor, ám most a zöldek jöttek ki belőle győztesen. Az első félidőben 18-cal is vezetett már a 17 pontot, 14 lepattanót, öt blokkot jegyző Kevin Garnett vezette Celtics, ebből végül a félidőre 14 egységnyi maradt meg. A Jermaine O'Neal sérülése miatt centert játszó Garnett volt a meccs egyik hőse, a másik kettő természetesen Paul Pierce és Rajon Rondo. Előbbi 23 pontot rakott a közösbe, az irányító pedig 15 pontot és 15 asszisztot.
James triplájával egyenlíteni tudott a Heat a rendes játákidőben, ám Haslem révén viszont csupán egy kosarat szerzett a ráadásban, így végül két ponttal a bostoniak győztek, 2-2-re áll a döntő.
NBA főcsoport-döntő
Keleti főcsoport, döntő, 4. mérkőzés
- Boston Celtics–Miami Heat 93–91 – hosszabbítás után
- Legjobb dobók: Pierce 23, Garnett 17, R. Allen 16; illetve L. James 29, Wade 20, Chalmers, Haslem 12-12
- Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
Nyugati főcsoport, döntő, 4. mérkőzés
- Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 109–103
- Legjobb dobók: Durant 36/3, Ibaka 26, Perkins 15; illetve Duncan 21, Leonard 17/3, Ginóbili 13/6
- Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2
(fotó: http://thefanhub.com)