Sorozatos megaláztatások, kihagyott helyzetek, röhögő drukkerek és elmaradó szponzori pénzek. Ez a büntetése annak, aki elárulja a csapatát?

Aki esetleg kételkedne a fekete mágia erejében, valószínűleg nem látta Fernando Torrest játszani az elmúlt évben. A szőke támadó, akit istenként tiszteltek Liverpoolban, s aki arcul köpte csapatát a tavalyi átigazolási időszakban, árnyéka egykori világbajnok önmagának. Eleinte csak nevettünk azon, hogy Nando képtelen gólt lőni új csapatában, a Chelsea-ben. Jólelkű Pool-drukkerek még számlálót is indítottak, hány perce képtelen betalálni a csatár – ám mindez mostanra csekélységnek tűnik azokhoz a brutális ajtó-ablak helyzetekhez képest, amelyeket Torres állandó jelleggel hagy ki.

A Chaplin-filmeket idéző szerencsétlenkedés a tizenhatoson belül csak nem akar abbamaradni, tegnap például a Napoli ellen sikerült az üres kapu mellé lőnie Toritónak. Valószínűleg ez volt minden életének egyik legmegalázóbb pillanata – azért nem az első, mert a Manchester United ellen kihagyott orbitális helyzet (szintén üres kapu) még ennél is abszurdabb volt.

A sorozatos megaláztatások először igen jó kedvre derítették a világ Liverpool-szurkolóit, ám egykori kedvencük totális megsemmisülése azért már a jóleső káröröm ellenére is felébreszti bennük a sajnálatot. A YouTube keresője mindenesetre kegyetlen őszinteséggel vall arról, mi is érdekli mostanság Torresszel kapcsolatban a drukkereket: az első négy automatikus keresési javaslat a kihagyott helyzeteiről szól.

A Napoli elleni meccs után a Stamford Bridge közönsége tombolt, a Villas-Boas helyére kinevezett ideiglenes edző, Di Matteo pedig a lefújás pillanatában berohant a pályára ünnepelni. Az egyik kamera épp elkapta, ahogy Di Matteo örömében Torres nyakába ugrik, pontosabban ugrana – a teljesen összetört játékos mozdulatlanul, egykedvűen tűrte az ölelést, mintha az ő csapata esett volna ki.

Visszaszerzi-e még valaha Torres egykori formáját és becsületét, vagy örökre rajta marad a rontás? Kinek az ágya alatt lapul az összeszurkált vudubaba? A helyzet annyira súlyos, hogy a rossz nyelvek szerint már itt sem megy neki:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés