Közeli források szerint Mourinho és a Real útjai elválnak a nyáron. Viszont a portugál célja egyértelmű volt, amikor Madridba érkezett: bajnokságot és BL akar nyerni. A bajnoki cím már zsebben…

"Rengeteg különböző célom volt, amikor elkezdtem ezt a szakmát" – nyilatkozta José Mourinho két éve, amikor a Real Madrid edzője lett. "Meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját három különböző csapattal. Ernst Happel, Ottmar Hitzfeld és én már nyertünk kettőt, két különböző klubbal. Happel már eltávozott, Hitzfeld hamarosan nyugdíjba megy, de előttem még sok-sok év van a szakmában.

Szintén az első akarok lenni, aki megnyeri a három legnagyobb bajnokságot, a La Ligát, a Premier League-et és a Serie A-t. Fabio Capello nyert már Olaszországban és Spanyolországban, Ancelotti Angliában és Olaszországban, én pedig szintén Angliában és Olaszországban. Capello nem nyerheti meg a harmadikat, amíg nem lesz újra klubedző, már pedig azt mondta, hogy nem lesz. Azt hiszem, hogy ez az egész már csak rajtam és Carlón múlik, de nem tudom, hogy ez szerepel-e Carlo céljai között. Én meg akarom nyerni mind a hármat!"

Mourinho bajnoki címei

  • 2002/03 – FC Porto
  • 2003/04 – FC Porto
  • 2004/05 – Chelsea
  • 2005/06 – Chelsea
  • 2008/09 – Internazionale
  • 2009/10 – Internazionale
  • 2011/12 – Real Madrid

Azóta már tudjuk, sikerült neki, idén bajnoki címet nyert a Real Madriddal, letaszítva a trónról a Barcelonát. De cseppet sem lepődtünk meg ezen, amit ő a fejébe vesz, azt bizony kérlelhetetlenül végig is viszi. Az első évben építgette csapatát, persze nem szép csendben, ahogy logikusan következne, hanem a saját egyedi stílusában: fúrt-faragott és szidott mindenkit, belekötött az élő fába is (értsd: játékvezetők, vezetők, saját főnökei, edző kollégák), ám eközben kénytelen volt rendre fejet hajtani a katalánok, illetve legújabb ellenségképe, Pep Guardiola előtt.

Aztán a második szezonjában száz pontot gyűjtve, a Barcelonát először legyőzve (2–1 a Nou Campban) bajnokot csinált a királyiakból. Ahogy ígérte. Az általa nevezett három legnagyobb bajnokság aranyérme tehát kipipálva – a Chelsea és az Inter után a Realt is csúcsra vezette.

Nem lazsál

"Ha elmegyek, akkor nem fogok egy évig vakációzni. Inkább majd dolgozok. És ha nem itt, akkor máshol" – szúrt oda a pihenőjét töltő Guardiolának.

De mit is mondott még Mou? Ő szeretne lenni az első klubedző, aki három különböző együttessel is felemelheti a Bajnokok Ligája trófeáját. Nem véletlenül szegődött Milánóból Madridba, ha valahol, hát ott minden adott egy BL-aranyhoz. Ám tavaly az elődöntőben – hogy, hogy nem – épp a Barcelona állította meg a blancókat, a terv tehát egyelőre félig teljesült. Jöhet a másik fele.

Csakhogy az elmúlt hetek másról sem szóltak, mint hogy José Mourinho az idény végén távozik a Realtól, megromlott a viszonya a játékosokkal, a szurkolókkal, no meg a szintén nem könnyű ember hírében álló Florentino Pérez elnökkel is. Pletyka? Lehet, ám azt is pontosan tudjuk, hogy nem zörög a haraszt… Márpedig egyre hangosabb, már-már fülsüketítő a zörgés, csapatok és nyilatkozatok röpködnek, spanyol lapok cikkeznek lehetséges kérőkről (Manchester City, PSG, Chelsea) és utódokról (Carlo Ancelotti, Joachim Löw).

Ha kicsit befogjuk a fülünket, és elkezdjük szépen összeillesztgetni az apró, jelentéktelennek tűnő mozaikokat, összeállhat egy olyan kép, ami alátámaszthatja az időről időre felszínre buggyanó pletykákat. Vegyünk néhány konkrét történetet, a teljesség igénye nélkül!

Ott volt például Mesut Özil, vagyis Sergio Ramos esete – ízlés szerint: a német irányítóval nagyon nem volt elégedett az ősszel a portugál mester, többször idő előtt lekapta, a Depor ellen például már a szünetben. Ezért országos cimborája, Sergio Ramos a második félidőben a saját dressze alá vette a németét, hogy ha sikerül gólt lőnie, azzal demonstrálhatja szolidaritását. Persze hivatalosan nem ezt nyilatkozta. Azt viszont tudjuk, Ramos nagy kedvenc Madridban, és igencsak befolyásos is.

De ott van a csapatkapitány, még Ramosnál is nagyobb befolyással bíró Iker Casillas furcsa viselkedése is. A Real élő legendája, a saját nevelésű világ- és Európa-bajnok ikon rendre fapofával ünnepli csapata góljait, legutóbb épp az Atlético elleni városi derbin Cé Ronaldo bombagólja után vágott grimaszokat. De az első ilyen nagy port kavaró performansza a Manchester City elleni BL-meccsen volt, amikor csípőre tett kézzel örült csapata roppant fontos találatának. (Meglepő módon azt a gólt is Ronaldo jegyezte.) De egyelőre csak tippelni tudunk, mi lehet a kapus gondja, mondják, halljuk, nem szívleli az öltözőben is egyre erősebb portugál különítményt, akik között ott van persze a mester is.

De ugyanezen városi derbi előtt a kedves José bejelentette, hogy a kezdő sípszó előtt úgy nagyjából negyven perccel kilibben a publikum elé, hogy akkor nyugodtan kifütyülheti őt a szurkolótábor – hiszen már hetek óta ezt teszi –, hogy aztán a találkozón már ne zavarják ezzel a csapatot. Tényleg mindenre képes az övéiért, és tényleg hihetetlenül vastag a bőr a képén.

Nem sült el túl jól a partizánakció. Egyrészt akkor még csak néhány százan lézengtek a hatalmas a stadionban, így aztán a kutyát sem érdekelte, hogy az elegáns mester ott sétálgat, másrészt Pérez elnöknek is betelni látszik a pohara. A Real Madridhoz igen közel álló lap, a Marca szerint a klubvezető és Mourinho már meg is állapodott a válásban, már csak a részleteket kell tisztázni.

A csapat ügyeivel kapcsolatban mindig jól értesült lap ritkán téved, nem folyosói pletykákat szokott felturbózni. Péreznek elege lett a szakember furcsa döntéseiből és a klub tekintélyét aláásó nyilatkozataiból, Mourinho pedig úgy érzi, nem áll mögötte teljes mellszélességgel az elnök és az egyesület. Nyáron elválnak az útjaik, júniusban új élet kezdődik a Real Madridnál.

Ha azonban ez valóban igaz, akkor a logikát és Mou eddig munkásságát figyelembe véve májusban a Real Madrid nyeri a Bajnokok Ligáját.

Még nem a MU?

"Ő egyszerűen A Főnök, az edzők vezére, remélem, akkor is a Manchester menedzsere lesz, amikor visszatérek Angliába" – mondta Mourinho Sir Alex Fergusonról.

Mourinho makacs ember. Márpedig ez az önfejű – és pökhendi – edző kimondta, hogy ő akar lenni az első ember, aki négy különböző klubbal nyer Bajnokok Ligáját. A Real simán továbbjutott a csoportjából, várja az egyenes kieséses szakaszt. A bajnokság elúszni látszik, itt az idő és lehetőség, hogy a BL-re fókuszáljanak, a keret brutálisan erős, Mou meg pontosan tudja, hogyan kell megnyerni a legerősebb kupasorozatot.

Persze mondott ő még mást is. Már akkor kijelentette, hogy mindenképp szeretne még Angliában dolgozni, amikor elhagyta a Chelsea-t, szerinte a szigetország a tökéletes közeg a futballedzői munkára. Azóta is többször említette, hogy vissza fog térni. És ugye, ha ő egyszer a fejébe vesz valamit…

Tovább:
A Player férfias karácsonyához
A sportrovathoz
A legfrissebb cikkekhez 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A legértékesebb és leggólerősebb bosnyák nem lesz ott a magyarok ellen

Csank János minden idők leggyengébb holland válogatottját látta

Melltartó nélkül, tangában pózolt az egyik legcsinosabb gyorskorcsolyázó

További cikkeink a témában