Svéd kutatók bizonyos Predrag Petrovic vezetésével 31 férfi és 26 női futballistával végeztették el a felmérést, amelynek eredményeit később összesítették, és most nyilvánosságra is hozták őket. Ezek szerint pedig a focisták ostobasága csak városi legenda – már legalábbis ha élfutballistákat veszünk alapul.

Minél magasabb szinten játszik ugyanis egy játékos, annál nagyobb szüksége van arra, hogy „lásson a pályán”, azaz átlássa a futball logikáját, jól tudjon helyezkedni, és képes legyen előre gondolkodnia játék menetét illetően. Minél inkább birtokában van a fenti képességeknek egy adott focista, annál többre viszi – és a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az értelmi képességekkel a szerzett gólok száma is egyenesen arányos.

(Phil Neville mondjuk épp a kivétel, aki erősíti a szabályt.)

Persze az „okosság” alatt nem csupán IQ-ról van szó: ahhoz, hogy valaki igazán jó futballista legyen, a kognitív, azaz a megismerő képességeinek is átlagon felülieknek kell lennie. A kontrollcsoportok segítségével mindezt pofon egyszerű volt bizonyítani: a futballisták jobb eredményeket értek el a civileknél, a topfutballisták pedig messze lekörözték alacsonyabb osztályban játszó kollégáikat.

A magas intelligenciahányadosra a legjobb példa Frank Lampard, akiről egy, a klubnál végzett rutinszerű vizsgálaton derült ki, hogy az átlagosnál jóval magasabb, 155-ös IQ-val bír. A Chelsea játékosáról azt mindig is lehetett tudni, hogy nem ostoba: folyékonyan beszél latinul és franciául, és mindig kiváló tanuló volt az elitiskolában ahová járt. A magas IQ persze nem pótolja a tehetséget, így a legnagyszerűbb játékosok nyilvánvalóan azok közül kerülnek ki, akik egyszerre vannak a technika és a kognitív képességek birtokában.

(forrás: wired.com)