Szalai Ádámé az első magyar Bundesliga-mesterhármas, Koman, Kovács és Vanczák is betalált, a Videoton a Baselt is elkalapálta. A 43. hét.

A legnagyobb magyar siker

Nem elég, hogy csodálatos meneteléssel – kiütötte a Slovant, a Gentet és a Trabzonsport – bejutott az Európa-liga csoportkörébe a Videoton, most úgy áll, hogy simán tovább is juthat. A fehérváriak a portugál Sporting CP kiütése után (3–0) a Baselt is elkapták hazai környezetben. Hat ponttal a második helyen állnak Nikolicsék, néggyel többet szereztek, mint a mögöttük álló svájciak. Ebből még bármi lehet, akár tavasszal is láthatunk magyar csapatot európai kupában.

A legnagyobb magyar gólvágók

Már egy ideje nem telik el úgy hétvége, hogy Szalai Ádám ne kerülne be az összefoglalónkba, a fiatal középcsatár nagyszerű formában van. A múlt héten egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a Mainz pontszerzéséhez, most pedig triplázott a Hoffenheim ellen. Ez volt a Bundesliga történetének első magyar mesterhármasa! Mellesleg Szalai ezzel már hét gólnál jár a bajnokságban, a második helyen áll a góllövőlistán (Mandzukic nyolc góllal vezet).

Kovács Péter eggyel kevesebbszer talált a kapuba, mint Szalai, ám duplája három pontot ért a Strömsgodsetnek. Ráadásul a győztes gólt az utolsó percben szerezte a 34 éves óriás. Kovács már tizenegy gólt jegyez a norvég elsőosztály 2012-es kiírásában.

Koman Vladimir is gólt szerzett, ő ugyan csak egyet, ám az pontot ért a Krasznodarnak. A válogatott középpályásnak ez volt az első gólja az orosz ligában, sőt klubszinten legutóbb több mint két éve talált a kapuba. Szerencsére Koman a válogatottban lényegesen hatékonyabb (24/7).

A magyar Zorro (arcműtét miatt maszkban kénytelen játszani), Vanczák Vilmos is fejelt egy gólt, de ezen már meg sem lepődünk, a Sion hátvédje az előző bajnokságban kilenc találatig jutott. Most a Lausanne ellen bólintott pontot érő gólt, hiába csüngött a nyakában a bekk.

A legnagyobb gól

A hét egyik legnagyobb gólját kétségtelenül Pellè lőtte – a Feyenoord olasz centere a felívelt labdát combbal szelídített meg tizenegy méterre a kaputól, majd félfordulattal a léc alá bombázta. A szenzációs gól nem csak szép volt, hanem fontos is, a 90. percben érkezett, 1–2-es állásnál.

A legnagyobb rangadó

A hétvége legkomolyabb ütközetét Londonban játszották, a BL-címvédő Chelsea az előző hat bajnokságból négyet behúzó Manchester Unitedet fogadta. És volt ott minden – öt gól, két hazai kiállítás és egy lesről született győztes találat.

Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez

A rovat többi cikkéhez
Tériszonyos kollégánk falmászós élményeihez

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés