A kissé ötlettelen ukrán szereléshez a harciasságot a futballistáknak kell majd hozzátenni, anélkül nem nagyon fogunk emlékezni rá.

Az Európa-bajnokság egyik rendezőjének, Lengyelországnak "sas-kabaréját" már olvashattátok, láthattátok, most nézzünk, mit találtak ki a társrendezők, az ukránok. A sárga-kékeknek szállító adidas már novemberben kijött Ukrajna Eb-mezével, a torna egyik legnagyobb esélyese, Németország ellen debütált a vadiúj sárga szett. Ami olyan... visszafogott. Egy teljesen kommersz sárga felsőt és gatyát kaptak három kék csíkkal - ezt egy a mellkas részre illesztett furcsán odahímzett elemmel dobták fel. Ebbe a kis keretbe Ukrajna szimbólumait varrták: középen az ország címere, egy három ágú szigony látható, ez Szent Vlagyimir jelképe. Mellé pedig a híres ukrán háromágú tölgyfalevél (a háborúba induló férfiak kaptak korábban ilyet) került.
A gallér hátsó részére pedig a következő motiváló szöveget varrták: Україно, Вперед! Vagyis: Ukrajna, előre!

A divat rovat véleményez

Az említett, mellkason látható dekorelemen kívül semmi érdekes nincs az ukrán mezben. Ugyan pozitívum, hogy a sárga színárnyalat a kékkel egészen erőteljes kontrasztot képez, de a kissé ötlettelen szereléshez a harciasságot az ukrán futballistáknak kell majd hozzátenni. Anélkül nem nagyon fogunk emlékezni rá.

Nézd meg a többi mezt is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés