Az Apple robotautója a legújabb hírek szerint előbb itt lehet, mint gondoltuk: megalapozott pletykák szerint az eddigi 2020-as dátum helyett a cég már 2019-ben bemutatná a saját fejlesztésű elektromos autóját, vagyis ha az Apple tartja magát az eddigi névadási szokásokhoz, akkor előbb lesz AppleCar (esetleg iCar), mint iPhone 9.

Szándékosan nem robotautót mondtunk, hiszen a korábbi hírektől eltérően most az tűnik valószínűnek, hogy az Apple első autója nem (vagy legalább is nem teljesen) lesz képes magától közlekedni, így egyelőre nem nyitnak új frontot a Google-lel vívott háborúban - utóbbi hosszútávon valószínűleg inkább a robottechnológia licencelésére, mint a saját autók gyártására fogja helyezni a hangsúlyt.

Az Apple ellenben egész biztosan a saját kocsiban látja a jövőt, nem véletlenül dolgozik náluk hatszáz (többek között a Teslától átcsábított) munkás a sajt autó kifejlesztésén, bár az egyelőre még nyitott kérdés, hogy vajon mennyire fogják tudni sikeresen meggyőzni az embereket, hogy Mercedes vagy Ford helyett inkább egy Apple márkás kocsira költsék a megtakarított pénzüket.

(A nyitókép csak illusztráció, momentán az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az autó valamiféle kisbusz lesz).

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve