Az építkezés leghamarabb 2054-ben kezdődhet el, közölték az első látványterveket.

Az ABIBOO nevű építésziroda összesen öt marsi város tervét mutatta be, köztük a bolygó fővárosának, Nüwának a tervét is.

Nüwa elsősorban irodáknak, otthonoknak és nagy zöld tereknek adna otthont. A fővárost a vállalat egy nagyobb szirt oldalában építenék meg, hogy a lakók könnyebben tudjanak védekezni a sugárzással szemben. A tervek szerint az oxigént nagyrészt a telepített növények termelnék, az élelmiszerek nagyjából 90 százaléka is növényi eredetű volna. A város energiaellátását pedig napenergiával oldanák meg.

A vízellátás az eddigi ismeretek alapján megoldott lesz a Marson, pláne, ha sikerül kinyerni a bolygó felső rétegeiben elraktározódott vizet.

„Még nagyon sok feladatunk van, minden apró részletet tudósokkal és kutatókkal kell leegyeztetnünk. Sok specifikus kihívással kell szembenéznünk, ilyen például a gravitáció kérdése, ami a Föld gravitációjának csak egyharmada.”

– mondta Alfredo Muñoz, az ABIBOO alapítója.

Az, hogy a Marson viszonylag sok víz van, nagy előnyt jelenthet, mivel vízből számos olyan anyagot lehet készíteni, amelyek elengedhetetlenek mind az élet, mind az építkezés tekintetében. Muñoz szerint az építkezés 2054-ben kezdődhet el, 2100-ra pedig már olyan állapotban lesz Nüwa városa, hogy elkezdhetik fogadni az első embereket.

Íme, Nüwa városának látványtervei:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ABIBOO Studio (@abiboo_studio) által megosztott bejegyzés

Euronews; kiemelt kép: ABIBOO Instagram

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve