Ők már meghaladták a biológiát.

A földön kívüli létformák keresésével foglalkozó intézet (SETI) elismert vezető kutatója, Seth Shostak szerint a földönkívülieket nem élőlényként, sokkal inkább gépekként, egyfajta mesterséges intelligenciaként kell elképzelnünk, amelyek egyetlen általunk ismert organizmushoz sem lesz hasonlíthatóak:

„A bolygónkra látogató idegenek valószínűleg nem szén alapú létformák lesznek (...), kognitív képességeikért sem agysejtek lesznek felelősek. Ők már meghaladhatták már a biológia okosságokat, sőt magát a biológiát is. Nem élőlények lesznek.”

És mivel nem élőlényekről van szó, Shostak úgy gondolja, hogy akármilyen hosszú utazást is képesek lehetnek túlélni, merthogy „nincs szükségük ételre, oxigénre, vízkészletre vagy éppen szórakozásra”, így akár a több tízezer évig is eltartó út során is teljesen jól elvannak az űrhajóban – hozzátette, hogy szerinte „a retúrjegyhez sem ragaszkodnak”.

Más szerint pedig...

Rendkívül veszélyes lehet számunkra, ha megpróbálunk kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel

Mark Buchanan fizikus szerint hálásnak kell lennünk azért, hogy még nincsenek idegen civilizáció létezésére utaló bizonyítékaink.

Eközben..

Kiszivárgott a nagy ufójelentés: nem kizárt, hogy idegen eredetű objektumok látogattak meg minket

Hamarosan lejár a határidő, és nyilvánosságra kell hozni az elmúlt évtizedek ufóészleléseiről készült dokumentumokat az Egyesült Államokban – ebből szivárgott ki most ki néhány infó.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
33% Nem, tök jó, hogy van.
44% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés