2025-ig 10 ezer katona szerelhet le.

A brit hadsereg komoly átszervezésbe és leépítésbe kezd, mivel a terveik szerint a jövőben több rendészeti és honvédelmi feladatot is gépesíteni fognak. A felderítések nagy részét például már drónokkal végzik, de egyéb területeken is robotokkal fogják helyettesíteni a humánerőforrást.

A brit hadsereg lépése teljesen logikus, mivel a hadviselés átalakulóban világszerte emlékeztet a BBC cikke. A hadtechnológiák alaposan átalakulóban vannak, a hadviselés a jövőben nagy valószínűséggel nem úgy fog zajlani, ahogy eddig, vagyis nem katonák fognak egymásnak feszülni a harctéren.

A brit hadsereg adatai alapján jelenleg 80 ezer katona teljesít szolgálatot, ezt a számot 2025-ig 10 ezer fővel 70 ezerre csökkenteni fogják.

A hírek szerint a britek amellett, hogy drónokkal és élesben bevethető harci robotokkal töltenék fel a hadseregüket, nagyobb hangsúlyt fektetnének a kiberhadviselésre is. A tervek szerint a jövőben felállíthatnak egy az amerikai Űrhaderőhöz (US Space Force) hasonló szervezetet, ami elsősorban a kibertámadások kivédésére koncentrálna.

Kiemelt kép: illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Így indultak el a magyar műholdak a kazahsztáni Bajkonurból

Kétszer is elhalasztották a Szojuz kilövését, most végre sikerült.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A köztévé új műsorvezetője nem ember, a mesterséges intelligencia hozta létre

1973-ban több mint egy óráig tartott a teljes napfogyatkozás egy repülő utasainak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés