Spoiler: nagyon jó okkal van ez így.

Valószínűleg nincs ember a földön, akinek ne okozna mindig csalódást, ha kinyitva egy zacskó chipset azt látja, hogy az csak félig van tele – egy 2017-ben végzett tanulmány szerint egy átlagos chipseszacskó valójában 72%-ban üres. Ugyanakkor emögött nem feltétlenül a cégek spórolása és/vagy a vevők átverése áll, ez jó okkal van így:

A chips a zacskó üres részének köszönhetően őrzi meg a minőségét, az ízét és az állagát, valamint ezért nem törik apróra darabokra szállítás közben.

Azért is írjuk következetesen dőlt betűvel, hogy üres, mert valójában nem üres. A zacskó chipsen túli részét ugyanis 72%-ban nitrogéngáz tölti ki (a levegő is, amit belélegzünk, 78,08%-ban nitrogénből áll) – tehát ezzel szorítják ki a zacskóból a levegőt, egészen pontosabban az oxigént, hogy a rágcsa ne romolhasson meg/veszíthessen a minőségéből, illetve ezzel párnázzák ki a zacskót, hogy a chips ne morzsaként kerüljön a boltok polcaira, és így hozzánk.

Egy átlagos chips minőségmegőrzési ideje gyártás után nagyjából 55 nappal jár le, a már említett tanulmány szerint ugyanakkor ennek az ürességnek (a nitrogéngázra gondolunk természetesen) köszönhetően bizonyos márkájú chipsek, például az amerikai Popchips esetében ez akár 290 nap is lehet.

Egyébként könnyedén tudod ellenőrizni, hogy nitrogéngázzal van-e töltve: gyújts meg egy gyertyát → vágd le a chipseszacskó egyik sarkát → préseld ki belőle a gázt a láng felé, ami ennek következtében kialszik, mert nem jut oxigénhez, ugyanis az égéshez oxigén kell.

(Forrás: New York Post, CDA, Index, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És te tudod, miért találták fel 74 éve a tévé távirányítóját?

A kényelmi funkció csak a kisebbik része a dolognak.

53 éve folyamatosan ég a pokol kapuja, mert félrement a szovjet geológusok ötlete

1971-ben volt egy ötletük a szovjet geológusoknak, nem jött be.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában