Durva állapotok uralkodnak Dubajban, már sokkal jobban értjük, miért.

Az Arab-félszigeten áthaladó viharrendszernek köszönhetően kedden néhány óra alatt közel egyévnyi esőmennyiség zúdult Dubajra, a (luxus)város infrastruktúrája pedig nem tudott megbirkózni a szélsőséges időjárással. Ez végül is érthető, hiszen a térség éghajlata forró és száraz, vagyis eső is ritkán esik, így nem is esőapokalipisz-kompatibilis a kialakítása.

Annyi eső esett egy nap alatt, hogy szinte vízen úsztak az utasszállítók a dubaji reptéren

Ítéletidő csapott le a jellemzően forró és száraz éghajlatú Dubajra, az infrastruktúra pedig nem tudott megbirkózni az ilyen szélsőséges időjárással.

A reptéren állt a víz (a gépek szinte úszta a felszínén), az utak folyókká változtak (az autók lényegében merülni igyekvő tengeralattjárókká alakultak át), a vihar miatt pedig egészen eluralkodott a káosz a városban:

Time-lapse videón pedig azt is megmutatjuk, miként érkezett meg az esőapokalipszis Dubajba:

Itt egy másik time-lapse felvétel róla, bár ez talán kevésbé látványos:

Tényleg elég durva állapotok uralkodtak/uralkodnak Dubajban – mutatunk még felvételeket:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy baki miatt kiszivárgott a Samsung még be sem mutatott új slágertelefonjának minden titka

A Samsung nevével jöhet a hajtogathatós iPhone, egy új MacBook és egy merőben szokatlan AirPods is

Vagány nők a magasban: így hasított a Wizz Air nőnapi járata 

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
15% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés