Brit kutatók érdekes eredményre jutottak a facebookozás hatásait vizsgálva.

Számos országban, köztük az Egyesült Királyságban is fontolgatják a közösségi média felhasználók online ártalmak elleni védelmét célzó törvényalkotást. Ehhez kapcsolódó témában készített egy tanulmányt a brit Oxford Internet Institute (OII). Az ominózus intézet – ami kifejezetten azokkal a problémákkal foglalkozik, amelyek az internet elterjedésével párhuzamosan kerültek és kerülnek elő – ugyanis  arra a kérdésre kereste a választ, hogy

a Facebook globális elterjedése mennyire káros a mentális egészségünkre?

A kérdés megválaszolásához 72 országból majd' egymillió (946 798) 12 év feletti Facebook-felhasználó adatait vizsgálták a Facebook globális elterjedését nyomon követő adatok és a jólét három mutatójának (az élettel való elégedettség, a negatív és a pozitív pszichológiai élmények) viszonylatában – ezekhez az információkhoz egyébként a Facebook által szolgáltatott nagy mennyiségű adatokból, valamint a világ egyik legnagyobb közvéleménykutató és elemző cégének számító Gallup World Poll Survey által rögzített, jólétére vonatkozó információiból jutottak hozzá.

A végeredmény: nincs bizonyíték arra, hogy a Facebook globális elterjedése összefüggésben állna a széles körben elterjedt pszichés ártalmakkal.

Az OII professzora és a kutatás vezetője, Andrew Przybylski szerint „általában azt gondolják, hogy ez (a Facebook – a szerk.) rossz dolog a jólétünk szempontjából, ugyanakkor az általunk összegyűjtött és elemzett adatok nem ezt mutatták”. Az intézet szakemberei pedig úgy vélik, hogy

„a tanulmány eredménye ellensúlyozza azt az általános vélekedést, hogy a közösségi média pszichológiailag káros”.

Két dolgot fontos megemlíteni a kutatással kapcsolatban:

  • A tanulmány elkészítését nem a Facebook finanszírozta, valamint a már említett Przybylski professzor és a tanulmány társszerzője Matti Vuorre is független a Facebooktól/Metától.
  • A tanulmány csak a facebookozás általános hatását vizsgálta, és ezek az átfogó, inkább általános megállapítások nem fedik fel a Facebook használatának hatását a különösen sebezhető embercsoportok esetében.

(Forrás: Oxford Internet Institute, BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Elkaszálják a Messenger egyik alapfunkcióját, de ez csak az androidosokat érinti

Úgy tűnik, más alkalmazást kell találniuk az Android-készülékek tulajdonosainak.

Ezek az új munkakörök jelenhetnek meg az MI-korszakban

A mesterséges intelligenciát (MI) használó fejlesztésekhez nem elég, ha csak a szoftverfejlesztők értenek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában