A mesterséges intelligenciát (MI) használó fejlesztésekhez nem elég, ha csak a szoftverfejlesztők értenek.

Az ARISA* nevű projekt keretében egy hiánypótló tanulmány készült AI Skills Needs Analysis (MI-készségek szükségletelemzése) címmel tizenkét országban működő több mint négyszáz vállalat – köztük 45 magyar cég – bevonásával. Ez a felmérés biztosítja az alapot egy európai uniós szintű MI-készségekről szóló stratégia létrehozásához, amit az ARISA-projekt következő fázisában állítanak össze a konzorciumi partnerek. A stratégiára építve a projekten belül a megfelelő képzéseket is kidolgozzák, majd pilotokon keresztül tesztelik a partnerek, hogy azok ezután a szakképzésben széles kör számára elérhetővé váljanak, így segítve a munkavállalók mesterségesintelligencia-készségeinek fejlesztését.

*Az ARISA projekt (Artificial Intelligence Skills Alliance, Mesterséges Intelligencia Készségek Szövetsége) célja, hogy felgyorsítsa a munkavállalók, munkakeresők, üzleti vezetők és jogalkotók mesterséges intelligenciával kapcsolatos át- és továbbképzését – Magyarországról a IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is részt vesz projektben.

A legkeresettebb MI-hez kapcsolódó szakmák

A kutatás eredményei alapján jelenleg egyértelműen az adatmérnökök, gépi tanulás mérnökök (Machine Learning Engineers) és adattudósok a legkeresettebb technológiai munkakörök a megkérdezett cégeknél,

de a közeli jövőben egyre több NLP-mérnökre (Natural Language Processing Engineer, vagyis természetesnyelv-felismerésre szakosodott mérnök), illetve gépi látásra specializálódott mérnökre (Computer/Machine Vision Engineer) lesz szükség.

A legfontosabb MI-készségek

A kutatásban a szervezetek által leginkább igényelt MI-készségek körét is felmérték, az eredmények alapján összességében nagyon keresettek azok a munkavállalók, akik képesek megérteni a mesterséges intelligencia bevezetéséből adódó üzleti lehetőségeket, tehát

  • az a képesség, hogy felismerjék és kihasználják a mesterséges intelligencia technológiák potenciális előnyeit szervezeti kontextusban, kiemelkedő fontosságúnak tekinthető a stratégiai döntéshozatal és a versenyelőny fokozása szempontjából.
  • Egy másik kiemelkedően fontos készség a kiváló minőségű adatok begyűjtése, hiszen precíz források, helyes adatkezelés és feldolgozás nélkül az MI algoritmusok és modellek sem tudnak hatékonyan működni, és döntéseket megfelelően előkészíteni a vezetés számára.
  • Ugyancsak elengedhetetlennek tartják a vállalatok, hogy az MI különböző szakterületein egyaránt átfogó ismeretekkel bíró munkavállalókat toborozzanak, vagy neveljenek ki.

Új munkakörök megjelenése

A felmérés eredményeiből egyértelműen kiderül az is, hogy a mesterséges intelligenciához közel sem csak a szoftverfejlesztőknek kell érteniük: a szervezeten belül jelenleg a projektmenedzsereknek, termékmenedzsereknek és üzletági menedzsereknek van a leginkább szüksége MI-készségekre a válaszadó cégek szerint. Ugyanakkor a közeljövőben a felsővezetőknek, az auditoroknak és a pénzügyi vezetőknek is fel kell vértezniük magukat ezzel a tudással, és

olyan támogató feladatkörök megjelenésére lehet számítani, mint az MI-stratégák, az MI-etikusok és az MI-minőségbiztosítók.

Ezek a válaszok azt jelzik, hogy a vállalatok egyre inkább elismerik a döntéshozói pozíciók kritikus szerepét a mesterségesintelligencia-stratégiák pénzügyi műveletekbe,  ellenőrzési folyamatokba és vezetői szintű döntéshozatalba történő integrálásában. 

“A kutatás eredményeiből egyértelműen látszik, mennyire sürgető fejlődni az MI-készségek tekintetében, és az is, hogy ez nem csupán a szoftverfejlesztők esetében kulcsfontosságú. A magyar gazdaság számára hatalmas lehetőség az MI-ben rejlő potenciál kihasználása, ha ezt nem tesszük meg, lemaradunk versenytársainktól

– kommentálta a kutatási eredményeket az IVSZ főtitkára, Tajthy Krisztina.

(Forrás: IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Négy forgatókönyv van arról, miként irthatja ki az emberiséget a mesterséges intelligencia

Hát ennyire komoly veszélyt jelenthet a mesterséges intelligenciák fejlődése.

Nemhogy tanulna, de egyenesen szenilis lett a mesterséges intelligencia?

Néhány hónapja még 98%-os pontossággal oldott meg egy egyszerű matematikai feladatot a ChatGPT, ma már csak 2%-osan. Mi az ördög történhetett?

Biztosan látni akarod, hogy néz ki a tökéletes nő a mesterséges intelligencia szerint?

A kapott eredményeket, vagyis képeket „nyugtalanítónak” tartják a projekt vezetői.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Papírlapként gyűrögeti az ezerkettes Ladát ez a 32 colos mélynyomó

3 milliárd évnyi evolúció ment a kukákba az emberiség miatt

Egy férfi úgy száll szembe a Milton hurrikánnal, hogy a földhöz szíjazta a házát

További cikkeink a témában