Hát ennyire komoly veszélyt jelenthet a mesterséges intelligenciák fejlődése.

Ahogy egyre okosodik a mesterséges intelligencia, a techguruk is egyre inkább adnak hangot félelmeiknek az MI-alapú szoftverekben rejlő kockázatokkal kapcsolatban.

Nemrég a Center for AI Safety (CAIS) nonprofit szervezet tett közzé egy nyílt levelet, amiben arra próbálják meg sarkallni a politikai döntéshozókat, hogy „a mesterséges intelligencia okozta kihalás kockázatának mérséklését ugyanolyan globális prioritásként kell kezelni, mint például az olyan társadalmi szintű kockázatokat, mint a világjárványok és az atomháború veszélyét”.

A CAIS egyébként négy katasztrófa-forgatókönyvet is felvázolt arról, miként döntheti be és/vagy irthatja ki az emberiséget a szuperintelligens mesterséges intelligencia:

  • A mesterséges intelligenciát fegyverként lehetne használni: például a gyógyszerkutató eszközöket vegyi fegyverek előállítására lehetne felhasználni.
  • Az MI által generált félretájékoztatás destabilizálhatja a társadalmakat és „alááshatja a kollektív döntéshozatalt”.
  • A mesterséges intelligencia hatalma egyre kevesebb kézben összpontosulhat, lehetővé téve ezzel a rezsimek számára, hogy „a saját értékrendjüket érvényesítsenek a mindent átható megfigyelés és az elnyomó cenzúra révén”.
  • Az emberek függővé válhatnak az MI-től.

A nyílt levél aláírói között megtalálható például a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman, a Google DeepMind vezérigazgatója, Demis Hassabis, valamint Dario Amodei az Anthropictól.

(Forrás: BBC, Telex, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Biztosan látni akarod, hogy néz ki a tökéletes nő a mesterséges intelligencia szerint?

A kapott eredményeket, vagyis képeket „nyugtalanítónak” tartják a projekt vezetői.

A NASA elismerte: megmagyarázhatatlan UFO-jelenség látható a videón

Egy gömb alakú tárgy száguldozik a felvételen.

Idegenek üzenetei is lehetnek a Tejútrendszer központjából érkező ismétlődő jelek a kutatók szerint

Az emberiségét régóta foglalkoztatja, hogy vajon egyedül vagyunk-e az univerzumban, ezt a kérdést szeretné megválaszolni egy új kutatás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában