A ChatGPT atyja figyelmeztet.

Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman figyelmeztet, hogy a vállalata által fejlesztett – az interneten félelmetes sebességgel végigsöprő – ChatGPT és a hozzá hasonló mesterséges intelligenciák kockázatot, sőt egyenesen komoly veszélyt jelentenek a társadalomra, mert mint mondja:

„leginkább attól tartok, hogy ezeket a szoftvereket nagyszabású dezinformációra lehet használni. Illetve most, hogy egyre jobbak a számítógépes kódírásban, akár kibertámadásra is használhatók”.

Altman úgy véli, a szabályozó hatóságok mellett a társadalmat is fontos lenne bevonni az erről szóló diskurzusba, ugyanakkor hozzátette, hogy ő maga jobban aggódik a technológiát irányító emberek miatt, mintsem tart magától a technológiától. Szerinte a sok kérdőjel ellenére a ChatGPT „az emberiség eddigi legnagyszerűbb technológiája”.

(Forrás: Interesting Engineering, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ez a srác terveztetett a GPT4-gyel egy vállalkozást, amivel kényelmes munkával nagyot kaszálhat

Mi a legjövedelmezőbb vállalkozás ezer dollár befektetéssel és napi egy óra munkával? – kérdezte a startupos srác, a ChatGPT pedig elmondta.

Egy mesterséges intelligencia szerint így fognak kinézni az európai országhatárok 2100-ban

Ha ez igaz, egész Európa nagyon meredek évtizedek elé néz. Mi, magyarok különösen szívhatjuk a fogunkat a térképet látva.

Így néznének ki a világ országai képregényes szupergonoszokként a mesterséges intelligencia szerint

A képen Szlovákia látható, de Magyarországtól még Superman is összetojná magát.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés