Ami a Netflixnek három és fél évig, a Twitternek két évig tartott, azt a ChatGPT öt nap alatt elérte.

Nemrég megírtuk, amikor a ChatGPT átlépte a százmilliós felhasználói bázist, alig két hónappal az elindulása után. Ott is megjegyeztük, hogy az Instagram 2,5 év alatt jutott el ehhez a mérföldkőig, most viszont szembejött egy még ütősebb összehasonlítás:

Szóval a verseny egymillió userig: a Netflixnek három és fél év kellett ehhez, a Facebook is tíz hónapig küzdött érte, a ChatGPT-nek elég volt öt nap.

Ez tényleg hátborzongatóan hangzik, de jegyezzük meg, hogy az internet is teljesen más volt akkor, mint most. Nem egyszerűen a felhasználók számára vagy a sebességre gondolunk, hanem arra, hogy

éppen az elmúlt évtizedben felépített közösségi oldalak segítik a ChatGPT gyors terjedését.

Inkább játéknak foghatjuk ezt fel tehát, nincs értelme közvetlen összehasonlítást tenni. És akadt, aki megjegyezte, hogy „a Porn Hubnak 5 perc lehetett”, míg eljutott egymillióig.

És az is más kérdés, hogy a villámrajtot vevő chatbot mennyire lesz képes fenntartani ezt a rapid növekedést – bár ha valóban jön a mobilos app, akkor még egy gyors hullámra biztosan felkészülhetünk.

(Fotó: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

A ChatGPT-t már havi 100 millióan használják

A TikTok kilenc hónap, az Instagram pedig 2,5 év alatt jutott el ehhez a mérföldkőig.

Egy kicsit be vagyunk tojva, miután meginterjúvoltuk a világ egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciáját

Néhol egészen hátborzongató beszélgetést folytattunk egy robottal, ami egy napon talán elveszi a munkánkat. Rosszabb esetben elpusztítja az egész emberiséget.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Százéves a legendás magyar gőzmozdony, a Bivaly

Így nézett ki belülről a pusztító erejű Milton hurrikán

Drónfelvételen, mit hagyott maga után a kíméletlen Milton hurrikán

További cikkeink a témában