A Földtől 2100 fényévre történt.

Néhány éve a jó öreg Hubble űrteleszkópnak – több különböző szűrője segítségével – sikerült egy 10 000 évvel ezelőtt bekövetkezett szupernóva-kitörés maradványát megörökítenie. Ez, azaz a Fátyol-köd csillagászati szempontból egészen közel, a Földtől mintegy 2100 fényévre található a Hattyú csillagképben, és egy, a mi Napunknál hússzor nagyobb csillag végső, kataklizmikus energiafelszabadulással járó robbanásával keletkezett:

A Fátyol-köd (ionizált gázokból álló) finom vonalvezetését a szupernóva lökéshullámai és törmelékei formálták – a kék az ionizált oxigént, a piros pedig ionizált hidrogént, valamint az ionizált nitrogén jelenlétét mutatja.

(Forrás: NASA, fotó: ESA/Hubble & NASA, Z. Levay)

Ez is érdekelhet:

Ez lenne a protokoll, ha egy Földre veszélyes aszteroida közeledne a bolygónk felé

Kicsit bajban lennénk, ha a becsapódás kevesebb mint öt éven belül következne be.

Ilyen lesz az égbolt, ha felrobban az égbolt egyik legfényesebb csillagja

A robbanás fénye még a bolygónkról is látható lesz majd, állítólag olyan fényes lesz, mint a telihold nappal.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés