Először sikerült fotót készíteni erről az együttállásról.

Különleges jelenetet kapott el a Marson 2012 óta szolgálatot teljesítő Curiosity rover, 4295. marsi napján, azaz szeptember 5-én ugyanis első alkalommal sikerült a vörös bolygó felszínéről egyazon képen megörökítenie a Mars egyik holdját, a Phobost és a Földet – utóbbi ragyogása olyan fényes a planétáról nézve, mint ahogy mi a Vénuszt látjuk a bolygónkról.

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

A Phobos nagyon eltérően néz ki a mi Holdunkhoz képest. Egészen aprócska, átmérője mindössze 22,2 kilométer, és rendkívül közel – mindössze 9 ezer kilométeres távolságban – kering a Mars körül, teljes keringési ideje pedig hét óra. Létezése veszélyben van, legalábbis a kutatók számításai alapján a jövőben becsapódhat a Marsba.

(Forrás: IFL Science, fotó: Curiosity Rover, nyitókép: NASA)

Ez is érdekelhet:

A Földtől 326 millió fényévre egy kozmikus karambol különös formát öltött

A James Webb űrteleszkóp pazar felvételt örökített meg két egymásba olvadó galaxisról.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés