A Nagy Vörös Folt a Jupiter, sőt, az egész Naprendszer legnagyobb vihara, egy hatalmas, nagynyomású anticiklon, amelyet már a 17. században is megfigyeltek a csillagászok, az átmérője pedig akkora, mint az egész Földé.

Azonban vannak további érdekes viharok is a Jupiteren, amelyek kialakulásukért a bolygó mágneses mezője felelős, amely húszezerszer erősebb a földinél. A Hubble űrteleszkóp új megfigyelései szerint a Föld-méretű sötét ködök a gázbolygó déli északi pólusa körül alakultak ki,

a kutatók szerint ezek a képződmények nem kémiai reakciók, hanem örvénylő légköri folyamatok eredményei, amelyeket a mágneses mező, az ionoszféra és az Io hold vulkanikus anyagának kölcsönhatása okoz.

A megfigyelések rámutatnak arra, hogy a Jupiter különböző rétegei és rendszerei szorosan összekapcsolódnak, és ezek tanulmányozása segíthet jobban megérteni más bolygók működését is. Az eredményeket az OPAL projekt keretében, 2015 és 2022 között gyűjtött adatok alapján publikálták a Nature Astronomy folyóiratban.

Ezek is érdekelhetnek:

Letérítettek egy kínai űrhajót a Föld körüli pályáról, majd a légkör felé irányították

A Tiencsou–7 teherűrhajót január 17-én bocsátották fel a Vencsang űrközpontból egy Hosszú Menetelés–7 rakéta segítségével.

Chilei tudósok lefotóztak egy csillagot, amely hamarosan felrobbanhat

Vörös szuperóriásunk a szomszédos törpegalaxisban, a Nagy Magellán-felhőben éldegélte méltóságteljes és igen hosszúra nyúlt életét.

(Forrás: IFL Science)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
35% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés