És nem csak vagány, de egy egészen ötletes funkcióval is felszerelték.

Ha volt valami, amiről úgy tűnt, hogy örök és kikezdhetetlen, na hát az a bevásárlókocsi, aminek az elmúlt harminc évben pontosan annyit sikerült fejlődnie, hogy először csak húsz forintot kellett beledobni, manapság meg kétszázat.

Nos, ennek már vége, a jelek szerint ugyanis a technológiai fejlődés a bevásárlóközpontokat is elérte, és a forradalmat nem más, mint a Ford fogja elindítani. Vagy nem, hiszen az általuk tervezett bevásárlókocsi csak egy koncepció, és a speciális képességét látva nem tudunk nem arra gondolni, hogy inkább csak egy jó reklámfogás a Ford autóinak.

Az egészen futurisztikus kinézetű kocsi ugyanis eléggé futurisztikusan is viselkedik, nevezetesen egy szenzor segítségével érzékeli az útjába kerülő dolgokat, és automatikusan megáll. Ha gurult már neki véletlenül az autódnak egy bevásárlókocsi, esetleg te gurultál véletlenül neki egy sokgyerekes anyukának, miközben a söröket komolyzenei cédéket mustráltad, akkor tudod, hogy ez mennyire hasznos fícsör lehetne, szóval reméljük, hogy ha a Ford nem is, de valaki bevállalja és megcsinálja élesben is.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyó folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés