A Samsung kiadta legkisebb tabletjének legújabb, immár harmadik generációs kiadásnál tartó változatát.

A tabletháborúba új ütközetébe kezdett a Samsung: a dél-koreai gyártó bemutatta a tavaly februárban érkezett Galaxy Tab 2 7.0 közvetlen utódmodelljét, a Galaxy Tab 3 7.0-át. Az újdonság elsősorban megváltozott külsejéről ismerszik meg, mostantól már ez a készülék is a cég csúcs-okostelefonjára, a nemrégiben általunk is tesztelt Galaxy S4-re hasonlít.

Míg az előd 193,7x122,4x10,5 milliméter méretű volt, addig az idei modell már csak 188x111,1x9,9 milliméteres, ráadásul a 345 gramm tömege is 306 grammra csökkent. A TFT technológiájú érintőkijelzőhöz nem igazán nyúltak hozzá a fejlesztők, vagyis a hétcolos panel továbbra is 1024x600 képpontos felbontású, a pixelsűrűsége pedig csak 170 ppi.

A Galaxy Tab 3 7.0 chipkészlete változatlanul két processzormaggal rendelkezik, ezek frekvenciája azonban egy GHz-ről 1,2 GHz-re nőtt. Furcsa, hogy a RAM kapacitását egy GB-ról nem emelte két GB-ra a Samsung, a 8/16 GB-os flashmemória pedig szokás szerint microSD memóriakártyával bővíthető. A hátsó kamera 3,2 megapixeles felbontású, autófókuszos és LED-villanós, az elülső pedig 1,3 megapixeles, és 720p (30 fps) videorögzítésre képes. Az energiaellátásról egy 4000 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik.

Az Android 4.1 (Jelly Bean) operációs rendszerű Galaxy Tab 3.0 wifikompatibilis első példányai május elejétől lesznek kaphatóak, a 3G modemes változatok forgalmazása pedig júniusban kezdődik meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Ezzel az új módszerrel fosztják ki jelenleg a bankautomatákat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés