Ezzel 1–0 a Google-nek.
A Google augusztus 20-án mutatja majd új készülékeit, a Pixel 10 széria modelljeit. Addig is, hogy fenntartsa a kíváncsiságot, a vállalat egy beharangozó kampányában mutat meg (nem sokat) az új készülékcsalád egyik darabjából, ebben viszont nem finomkodik, ugyanis keményen odaszúr az Apple-nek, amiért az ígért, mesterséges intelligencia (MI) alapú, személyre szabott funkcióik még mindig nem érkeztek meg. A narrátor így, ilyen kíméletlenül fogalmaz a videóban:
„Ha azért veszel új telefont, mert jön egy funkció, ami már egy éve csak hamarosan érkezik, talán ideje újraértelmezned a hamarosan szót, vagy egyszerűen váltani egy másik készülékre.”
Ezután a képernyőn feltűnik a „Várj többet a telefonodtól!” szlogen, majd az augusztus 20-i debütálás dátuma – mindez így néz ki:
Miről is van szó?
Az Apple 2024-ben mutatta be az Apple Intelligence nevű MI-csomagját, de azóta is várat magára a megújult, személyre szabott Siri. Márciusban a vállalat hivatalosan is elismerte, hogy csúsznak a fejlesztések, és csak jövőre érkeznek az újdonságok, ezt pedig nemrég Tim Cook vezérigazgató is megerősítette. Eközben pedig az Apple priváttá tette azt a YouTube-reklámot is, amiben A The Last of Us főszereplőnője, Bella Ramsey egy még mindig nem létező/elérhető Sirivel beszélgetett.
(Forrás: Business Insider)
Ez is érdekelhet: