A YouGov közvéleménykutató készített egy felmérést több mint kétezer 6 és 18 év közötti brit fiatal megkérdezésével, amiben azt vizsgálták, mennyire vannak tisztában a mai kölykök a húsz-harminc évvel ezelőtti technológiákkal.

A felmérés legnagyobb vesztesei a csipogó és a teletex lettek, ezekről a gyerekek 86%-ának fogalma sem volt, hogy mire való. Az írásvetítőről tízből hét gyerek nem tudta, hogy mire való, a floppy lemez pedig a megkérdezettek 67%-án fogott ki.

A "győztesek" között találjuk viszont a tárcsás telefont, a videokamerát és a "butatelefont", ezeket az eszközöket a megkérdezettek több mint 90%-a felismerte.

Érdekes, hogy miközben a gyerekek negyven százalékának a magnókazetta is egy megfejthetetlen rejtély, a jóval régebbi lemezjátszóról a kétharmaduk tudta, hogy mire való, ami nagyrészt nyilván annak köszönhető, hogy a bakelit-lemezek az utóbbi években reneszánszukat élik (persze attól még elég vicces, amikor egy gyerek elé leraknak egy lemezjátszót).

A mai gyerekeken amúgy nem csak az írásvetítő és a floppy diszk fog ki, de az analóg órákra is úgy néznek, mintha valami ókori hieroglifát kéne értelmezniük.

Hihetetlen, de igaz: a mai gyerekek már nem tudják leolvasni a hagyományos órákról az időt

De legalább jól szórakoztunk rajta, ahogy Jimmy Kimmel kérésére mégis megpróbálták.

(Forrás: YouGov via Bitport)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Befejeződött az F1 idei szezonja. Nálad ki az év versenyzője?
29% Norris
52% Verstappen
9% Piastri
2% Russell
9% Egy másik versenyző
Advertisement
Hirdetés