Valószínűleg a legszebb iPhone, ami valaha készült, de az biztos, hogy a legdrágább is.

A Caviarnak az utóbbi időben rohamtempóban sikerült eljutnia a giccses gagyitól a művészi igénnyel megtervezett, egyedi telefonokig, a legújabb modelljükkel pedig feltették a koronát az eddigi életművükre.

Azaz a legújabb modelljeikkel, hiszen az orosz luxustelefongyártó rögtön öt különböző telefont tervezett, amelyek mindegyike valahogyan az űrutazáshoz kapcsolódik. Talán mondanunk sem kell, hogy a szóban forgó telefonok mindegyike a még be sem mutatott iPhone 11 felspécizett változata, amelyek közül az egyiket egy valódi űrhajó darabkáival és holdkőzetekkel díszítették. És persze rengeteg arannyal, hiszen itt mégiscsak a Caviarról van szó.

Ennek leglátványosabb példája a Universe Diamond Edition névre keresztelt csúcsmodell, amelynek hátlapján a teljes Naprendszer látható: a bolygókat apró gyémántok, a pályájukat pedig aranycsíkok jelképezik. A telefont emellett a legkülönfélébb drágakövekkel szórták meg, valamint a már említett űrhajó- és holddarabkákkal, emellett pedig egy különleges pontosságú tourbillon óra is található rajta.

Ennek fényében talán nem csoda, hogy a Universe Diamond Edition 48 780 dollárba, vagyis 14,3 millió forintba kerül, de ha esetleg nincsen ennyi pénzed új mobilra, akkor az olcsóbb modelleket már 7410 dollárért hazaviheted.

Erre a trónok harcás telefonra csak annyit tudunk mondani, hogy: WOW!

A Caviar egyedi Samsung Galaxy Foldja maga a tökéletesség.

(Forrás: LetsGoDigital)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.