Nem más, mint Kína kéri erre.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Szuga Josihide korábban azt közölte, hogy a fukusimai atomkatasztrófa helyszínén felgyülemlett szennyezett vizet a Csendes-óceánba fogják önteni, mivel már nem tudják tovább tárolni a 10 éve egyre csak gyűlő víztömeget.

A Fukusima Daiicsi atomerőműben egy földrengés és egy azt követő cunami súlyos károkat tett 2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 perckor. A katasztrófák súlyos nukleáris üzemzavarokat és baleseteket okoztak, a földrengés utáni napokban az atomerőmű komoly károkat szenvedett.

A hűtésre használt víz tisztítását hígítással meg lehetne oldani, de a hígított víznek is legalább 30 évre van szüksége, hogy teljesen veszélytelenné váljon.

A japán kormány álláspontja szerint a víz nem fog kárt okozni a környék élővilágában, veszélytelen a környéken élő állatokra és emberekre is, de a lakosság ebben korántsem biztos, sokan féltik az életüket és a megélhetésüket is.

A helyi halászok és kereskedők gyakorlatilag kilátástalan a helyzetben vannak, mivel hiába telt egy 10 év a katasztrófa óta, 15 ország továbbra is tiltja a fukusimai prefektúrából való behozatalt.

A japán vezetés nyilatkozatai alapján Kína külügyminisztere, Lijian Zhao arra kérte Szuga Josihide, japán miniszterelnököt, hogy amennyiben tényleg ártalmatlannak tartják az óceánba engedni kívánt vizet, akkor a nyilvánosság előtt igyon meg belőle egy pohárral.

A nemzetközi szabályozások szerint a radioaktív vízben a trícium koncentrációjának 2,5 százalékos érték alatt kell lennie, hogy ne hasson károsan a környezetre. Japánban megoszlanak a vélemények arról, hogy az a víz, amit a kormány az óceánba akar engedni, megfelel-e ezeknek a követelményeknek.

Ha a japán politikusok szerint a víz már veszélytelen, akkor miért nem isszák meg vagy főznek vele?

– írta a kínai külügyminiszter a Twitteren.

Lijian Zhao a bejegyzése végén azt tanácsolta, hogy Kína és Dél-Korea részvételével hozzanak létre egy független vizsgálóbizottságot, hogy megállapítsák: a japán által veszélytelennek titulált víz valóban megfelel-e a nemzetközi előírásoknak.

(Futurism; kiemelt kép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kiszámolták, összesen hány darab T-rex élt a Földön

Megtartották az első „dinószámlálást”.

Ember-majom hibridet hoztak létre kutatók

Húsz nap után elpusztították az embriókat – sikerült feléleszteni az ilyen kísérletekkel kapcsolatos etikai aggályokat.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Miért él ma több mint egymillió ember Hirosimában, miközben Csernobil még mindig tiltott zóna?

Tudod, miért pont D-napnak nevezik a normandiai partraszállást? Pofonegyszerű a válasz, de nem azért

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni