A Gripeneket nem kellett riadóztatni.

A Klein Vision által fejlesztett, BMW-motorral repülő autót AirCarnak hívják, és már túl is van egy sikeres, 35 perces tesztrepülésen, írja a BBC-re hivatkozva a Telex.hu

A szerkezet lényegében egy autó-repülő hibrid, amit mindkét közlekedési formára lehet használni. Az AirCar nem mással, mint sima benzinnel működik. Autóból kicsivel több mint két perc alatt tud átkapcsolni repülőmódba.

Az AirCar csak akkor alkalmas repülésre, ha két ember utazik benne, akiknek a tömege összesen nem éri el a 200 kilogrammot.

Stefan Klein fejlesztő szerint a hibrid jármű képes akár 1000 kilométert is megtenni 2500 méteres magasságban. Az előzetes tesztek alatt 40 órát töltött a levegőben. Az autónak kifutóra van szüksége a fel- és leszálláshoz. Az AirCart Szlovákiában, Pozsonytól nem messze tesztelték, 170 kilométer per órás sebességgel haladtak vele. Íme, a tesztrepülésről készült videó:

Ez is érdekelhet:

Az olcsóbbnak szánt Sony telefon sem olcsó, de attól még szeretheted

Hogy kinek készült a Sony Xperia 10 III, igazán jó kérdés, de azt tudjuk, hogy kinek okozhat örömet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is jelen vannak

Készülj, pénteken átbillen a Föld, és jön az év egyik legfontosabb pillanata

Színes egyéniség a középkategóriában a Google Pixel 10a

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés