Fagyott szén-dioxidból vagy szárazjégből állhatnak.

A Marson lassan tíz éve ténykedő Curiosity rover továbbra is küldözgeti az adatokat, információkat és felvételeket a vörös bolygóról. Most éppen annak felhőit tanulmányozta, hogy aztán ebben a látványban legyen részünk:

Ezek felhők nagyon magasan, a felszíntől nagyjából 80 km-es magasságban helyezkednek el, ez pedig a szakértők szerint azt jelenti, hogy a felhők – az ebben a magasságban uralkodó hideg miatt – fagyott szén-dioxidból vagy szárazjégből állhatnak.

A felvételt nyolc képből állították össze, amiket még 2021. december 12-én, a küldetés 3325. marsi napján készített a Curiosity, és mivel a marsi felhők halványak, egy speciális képalkotó technikával tették láthatóvá.

Egy bónusz fotót, vagyis GIF-et is mutatunk a Mars felhőiről, ezt is a Curiosity készítette, de ezt már idén február 15-én:

(Forrás, fotó: NASA)

Ez is érdekelhet:

Polimerfolyadék-kísérlettel vizsgálták a Nap felszínén megfigyelhető anyagkilövellések keletkezését

A magyar vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai első ízben bizonyították, hogy a napszpikulák keletkezését a konvekció okozhatja.

50 éves az első tárgy, ami elhagyta a Naprendszert

A Pioneer–10 űrszonda a Jupiter körül keringett.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Kapu Tibor mikrobiomja is segítheti a jövő Mars-expedícióit

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés