A vörös bolygó ezen „sebhelye” mintegy 600 kilométer hosszú.

Egy Mars körül keringő műhold, egészen pontosan az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express szondája* eddig soha nem látott részletességgel örökített meg egy hatalmas repedést a vörös bolygón. Az Aganippe Fossa nevet viselő szurdok mintegy 600 kilométer hosszú, vagyis még a 446 kilométeres Grand Canyont is felülmúlja (ugyanakkor messze elmarad a 4 000 kilométer hosszúságával a Mars és egyébként a Naprendszer leghosszabb szakadékának is számító a Valles Marineristől).

*A 2003-ban útnak indított Mars Express eredetileg 2005 decemberéig teljesített volna szolgálatot, de a küldetést (többször) is meghosszabbították, és még a mai napig küldözgeti a fotókat és az adatokat a Földre, mostanra több mint 25 ezerszer kerülte meg a bolygót.

Bár a csillagászok csaknem száz évvel ezelőtt felfedezték, most először sikerült ilyen közelről lefotózni – így néz ki:

A szakértők körében nincs egyetértés abban, miként keletkezhetett az ominózus kanyon. Vannak, akik szerint tektonikus mozgás hozta létre, míg mások szerint vulkánkitörés eredménye lehet

Az Aganippe Fossa a Mars felszínének csaknem egynegyedét elfoglaló Tharsis-régiójában található, nem messze a Naprendszer legnagyobb ismert hegyétől és egyben (pajzs)vulkánjától, az Olympus Monstól (Olympus-hegy).

Fotókon a Mars Mount Everestnél közel háromszor magasabb hegye

A Marson található a Naprendszer legnagyobb ismert hegye és egyben (pajzs)vulkánja.

(Forrás: IFL Science, fotó: ESA/DLR/FU Berlin)

Ez is érdekelhet:

Így néz ki 3 millió km-es távolságból a Föld és a tőle 380 ezer km-re keringő Hold

Útban a Földtől 300 millió kilométerre lévő aszteroidához még visszanézett a bolygónk felé az űrszonda.

Kiderült, hogy 14 év is kevés lenne hozzá, hogy megakadályozzuk egy aszteroida becsapódását a Földbe

Még a legjobb terv is számos „magas szintű hiányossággal” rendelkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így néz ki egy rejtett galaxis a Földtől 11 millió fényévre

Van egy szó, amit a világ szinte minden nyelvén hasonlóan értenek és használnak

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

További cikkeink a témában