A Perseverance felvette egy porördög hangját a vörös bolygón.

Bár a forgószél nem számít ritka jelenségnek a Marson, annál nehezebb dokumentálni, mert amilyen gyorsan létrejön, olyan hirtelen tűnik is el. Éppen ezért olyan nagy dolog, hogy a vörös bolygón tavaly február óta ténykedő Perseverance-nek sikerült rögzítenie, hogy milyen hangja is van egy porördögnek (ez a forgószél, amit a felkapott por tesz láthatóvá) a Marson.

2021. szeptember 27-én a rover mikrofonja bekapcsolt, amikor egy 25 méter széles és nagyjából 118 méter magas porördög elhaladt felette óránkénti 40 kilométeres sebességet is elérő széllökésekkel:

A marsi forgószél hangja meglepően hasonlít földi rokonáéhoz, de egy kicsit halkabb, mivel a Mars ritka légköre tompítja a hangokat, és a szelek sem tudnak annyira felerősödni a vörös bolygón, mint a Földön.

(Forrás: MTI, fotó: HiRISE)

Ez is érdekelhet:

Akkora aszteroida csapódott be a Marsba, ami a Földön kiirtotta a dinoszauruszokat

Az aszteroidabecsapódás ereje 500 ezer és 13 millió megatonna TNT robbanásával volt egyenértékű.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés