A leggyorsabb ember alkotta eszköznél gyorsabban, de a fénysebességnél lassabban.

Még 2018-ban a Leicesteri Egyetem három fizikus hallgatója – Archchana Gajendran, Shannon Madden és Ridda Mahmood – kiszámolta, milyen gyorsan kell utaznia a Mikulásnak ahhoz, hogy karácsony napján az összes ajándékot időben kézbesítse. Ehhez először is meghatározták, hogy...

  • Hány háztartást kell felkeresnie a Mikulásnak: akkori adatok alapján 715 millió keresztény gyerekkel számoltak, háztartásonként három gyereket feltételezve, így jött ki, hogy a Mikulásnak 238 millió háztartást, azaz helyszínt kellene meglátogatnia ajándékkal egy nap alatt – ebbe többek között Magyarországot is beleszámolták, ahol nem a Mikulás, hanem a Jézuska az ajándékosztó karácsonykor.
  • Mennyi ideje van a Mikulásnak kézbesítenie az ajándékokat: 12 órás utazási idővel számoltak – egyébként az időzónákat figyelembe véve, illetve feltételezve, hogy keletről nyugatra utazik, további 24 órája lenne még.

Mindezekből pedig az jött ki, hogy

a Mikulásnak 1,56 × 106 m/s sebességgel kellene haladnia, azaz másodpercenként 1560 kilométert kellene megtennie, hogy minden gyerekhez eljuttassa az ajándékát, ami nagyjából a fénysebesség 0,5%-a

– a fénysebesség értéke: 299 792 458 m/s, vagyis 1 079 252 849 km/óra.

Persze ez közel sem pontos érték, hiszen számos tényezőt nem vettek figyelembe a számításoknál, például a szán gyorsulási potenciálját, vagy azt, hogy mennyi időt tölt a Mikulás egy-egy házban.

Csak viszonyításképpen: a leggyorsabb ember alkotta eszköz a NASA egyik napfigyelő szondája, a Parker Solar Probe, ami 2023. szeptember 27-én 176 m/s-os, azaz 635 000 km/órás sebességgel száguldott.

(Forrás: University of Leicester, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Különös anomália zajlik Észak-Amerika alatt

Személyre szabható útvonaltervezőt fejlesztettek a BME kutatói

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés