Úgy tűnik, az amerikaiak is elég komolyan beleálltak az űrversenybe.

Alig néhány hónapja jelentette be Putyin, hogy jövőre elkezdik építeni a holdbázisukat, a NASA-nak máris sikerült rákontráznia, ugyanis ők meg a holdállomásukat kezdik el építeni jövőre, ami a későbbi Mars-missziókhoz is nagyon fontos lépcsőfok lesz.

A "holdkapu" ugyanis nem csak a Hold újbóli meghódításában játszik majd kiemelt szerepet, de a tervek szerint innen indulhatnak és ide térhetnének vissza a Marsra készülő asztronauták is, vagyis az űrállomás egyfajta előretolt helyőrségként fog funkcionálni a mélyűri utazásokhoz.

A NASA első körben az energiaellátáshoz és a hajtáshoz szükséges eszközöket kezdi el fejleszteni, az űrállomás részeit pedig 2022-től, több turnusban küldik majd a Holdhoz. A teljes űrállomás így a tervek szerint hét év múlva, 2025-ben állhat majd szolgálatba.

A NASA számára mondjuk nem olyan jó hír, hogy Elon Musk 2024-ben már embereket küldene a Marsra, szóval az is lehet, hogy az emberiség már régen meghódítja a vörös bolygót, amikor ők még mindig csak a Hold körül keringő konténerükkel szórakoznak.

Egészen fantasztikus dolgot jelentett be Elon Musk a Mars-utazással kapcsolatban

Azt is elárulta, mi az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ezzel a rejtett beállítással felgyorsíthatod az androidos telefonod

További cikkeink a témában