Gigászi darab, az biztos.

A NASA SLS megarakétája, amivel – 1972 óta először – újra ember léphet a Holdra valamikor a közeljövőben, már megérkezett a Kennedy Űrközpontba, illetve az ottani indítóállványra, vagyis készen áll az első tesztekre. Ez a drágaság a maga harminckét emeletes magasságával és 2500 tonnás súlyával, valamint a tetején az Orion űrhajóval pedig akkora, hogy még az űrből is látszik – a következő felvételeket az Airbus Space nagy felbontású képalkotó műholdja, a Pléiades Neo készítette:

Hogy mi is ez pontosan, arról itt írtunk:

Lélegzetelállító látványt nyújt a megarakéta, amivel visszatérünk a Holdra

1972 után térhetünk vissza a Holdra, sőt bázist is építünk ott. Ehhez pedig nem akármilyen felszerelés kell.

(Fotó: Airbus Space)

Ez is érdekelhet:

Fotón a valaha látott legtávolabbi csillag, ami az ősrobbanás után nem sokkal keletkezett

Soha ilyen nagy távolságból nem észleltek még csillagot űrteleszkóppal.

Mutatjuk a világűrben valaha elkészített legnagyobb felbontású fotót

A Hubble utódja, a James Webb űrteleszkóp készítette egy majdnem teljesen készre kalibrált állapotában.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés