Számos technológia született meg az űrkutatási projektek során, amely azután a Földön is hasznosult.

Napra pontosan 67 éve, 1958. október 1-jén megkezdte hivatalos működését az Egyesült Államok űrkutatási ügynöksége, azaz a NASA (National Aeronautics and Space Administration). Az intézmény létrehozása válasz volt az űrkutatási verseny fokozódására, amelyet az 1957-ben fellőtt szovjet Szputnyik műhold indított el. A NASA azóta a világűr felfedezésének és az űrtudomány fejlődésének egyik vezető szereplőjévé vált, az űrügynökség által kifejlesztett találmányok pedig jelentős hatással vannak a mindennapi életünkre, ugyanis számos technológia született meg az űrkutatási projektek során, amelyek azután a Földön is hasznosultak.

(Forrás: NASA, NASA, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Nyilvánosságra hoztak egy képet egy ufóról, amit az USA Légiereje lőtt le

Tavaly már engedélyezték a kép közzétételét, végül mégis titkosították, mondván: „további kérdéseket és zavart kelthet”.

Olyan követ találtak a Marson, amilyet korábban még nem láttak a szakértők

Lenyűgözte a tudományos közösséget és a nagyközönséget is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

Amatőröknek sikerült az, amihez NASA-szintű technika kell: 25 milliárd kilométerről fogták be a Voyager–1 jelét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.