Lehet, hogy a Facebook alapítójának 2,2 milliárd emberre van közvetlen befolyása, de a szenátusi meghallgatása elején úgy érezhette magát, mint egy újszülött bébigorilla, amit az állatkert most mutat meg először a nagyközönségnek.

Nem tudjuk, hogy ez az általános eljárás-e, nekünk mindenesetre kicsit furcsa, hogy egy szenátusi meghallgatás úgy kezdődik, hogy a fotóriporterek körbeállják az asztalt, és ötszáz objektívet az arcába nyomva fotózzák az embert.

Rachel Kraus on Twitter

This is fine. This is fine. This is fine. ?: @marcusgilmer

Hogy az alapvetően a Cambridge Analytica-botrány miatt összehívott (de sok más kérdést is érintő) bizottsági meghallgatásnak milyen eredménye lesz, azt egyelőre nem lehet tudni. Zuckerberg a meghallgatás nagy részén az előre megírt PR-bullshitet nyomta, de mindeközben alapvetően nyitottnak mutatkozott az ötletre, hogy a Facebookot valamilyen módon szabályozzák, és kérdésre válaszolva végül azt is kinyögte, hogy az európai szabályozás nem rossz.

Az már más kérdés, mennyire lenne hatékony egy ilyen szabályozás, hiszen a meghallgatáson az is jól látszott, hogy a jellemzően hatvan feletti képviselőkből álló Kereskedelmi és az Igazságügyi Bizottság tagjai sokszor egyáltalán nem voltak képben azzal, hogyan működik a Facebook vagy úgy általában az internet.

(Nyitókép: Getty)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Felvételen, hogy mi történik, ha egy üstökös túl közel merészkedik a Naphoz

Középkori „vámpír” arcát rekonstruálták horvát kutatók

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve