Vagy legalábbis valami nagyon hasonlót, az Aquos S2-nek pedig minden esélye meg is van rá, hogy az idei év egyik legnépszerűbb telefonja legyen.

Ez némi meglepetésként érheti azokat, akik eddig azt sem tudták, hogy a Sharp telefont is gyárt, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem csak, hogy foglalkoznak telefonnal, de eléggé rajta tartják az ujjukat az események ütőerén. Az Aquos S2-ben nagyjából minden megvan, ami 2017-ben egy menő telefonba kell, vagyis:

  • hatalmas, úgynevezett "keret nélküli", 2040x1080 pixeles felbontású kijelző, amibe a hamarosan érkező iPhone 8-hoz és az Essential Phone-hoz hasonlóan csak középen lóg be az előlapi kamera,
  • duál kamera (ami az iPhone 8-hoz szintén hasonlóan függőlegesen helyezkedik el),
  • és elég tisztességes teljesítmény, ugyanis a telefon 4 valamint 6 GB RAM-mal érkezik.

Az Aquos S2 viszont nem is ezek miatt lesz igazán népszerű, hanem mert a Snapdragon 630-as és Snapdragon 660-as procikkal a telefon nem a csúcskategóriás telókat akarja megszorongatni, hanem inkább a középkategóriába pályázik. Ez meglátszik az árán is, hiszen a teló Kínában (egyelőre sajnos csak itt lesz kapható) mindössze 373 dollárba, alig több mint százezer forintba fog kerülni, ebben a kategóriában pedig hasonló, keret nélküli kijelzős telefonja egyelőre csak az LG-nek van. Szerintünk a Sharp nagy ziccert hagy ki, ha nem kezdik el sürgősen nemzetközileg is árulni a telót, de ők tudják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés