Hosszú és elhúzódó jogi szappanopera van kilátásban Elon Musk és a Twitter között.

Elon Musk még tavasszal jelentette be, hogy 44 milliárd dollárért, azaz – mai árfolyamon – ∼18 milliárd forintért megveszi az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatformnak számító Twittert.

Elon Musk elmondta, mire kell neki a cirka 15 ezer milliárdért megvásárolt Twitter

A világ egyik leggazdagabb emberének határozott tervei vannak az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatformnak számító Twiterrel.

Az utóbbi időben azonban már inkább arról lehetett hallani, hogy ez mégsem fog megtörténni, mostanra pedig biztossá is vált, hogy a Tesla- és SpaceX- vezért kihátrál a bizniszből. Az ok, hogy a Twitter nem valós adatokat közölt a közösségi oldal automatizált kamuprofiljainak (botok) számáról.

Musknak most be kell bizonyítania, hogy a közösségi platform valóban hamis adatokkal igyekezett félrevezetni őt , ha ez nem sikerült, 1 millárd dolláros szerződés elállási pénzt kell fizetnie.

A Twitter ugyanakkor nem hagyja annyiban a dolgot, és közölte, hogy beperli Muskot, és lényegében jogi úton próbálják meg elérni, hogy a milliárdos üzletember mégis megvegye a Twittert – tehát egy potenciálisan hosszú és elhúzódó jogi csata van kilátásban a két fél között.

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Itt a legjobb közösségi oldal: csak napi egyetlen képet enged megosztani

Itt garantáltan nem szpemelik szét a hírfolyamodat.

Több mint egymilliárd felhasználó adatait lopták el

A kínai állampolgárok személyi adatai tartalmazó adatbázis egy hivatkozáson keresztül tavaly április óta elérhető volt úgy, hogy jelszó sem kellett hozzá.

Visszatért a gyártó, ami először dobott piacra androidos telefont

Korrekt középkategóriás készülékkel rukkolt elő az egykor telefonjairól kifejezetten híres HTC.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés