Nem kérdés, hogy a fürdőszobatükör a sátán műve, hiszen ki más akarhatta volna, hogy az embereknek a nap indításaként egyből az elnyűtt fejüket kelljen nézegetniük. De még egy ilyen ördögi eszközből is ki lehet hozni csodás dolgokat, ha jó kezekbe kerül, márpedig Max Braunnál igencsak jó kezekbe került.

A Google szoftvermérnöke bütykölt egy kicsit a tükrön: a belsejét behuzalozta, rákötött egy Amazon Fire TV sticket, amire feltelepítette az Androidot, és máris kész a varázstükör, amiben Braun a csipás szeme mellett már az időjárás-jelentést is nézegetheti reggelente.

És ez még semmi, mert a fejlesztő addig le sem áll, amíg a tükör nem lesz képes a forgalmi információkat és emlékeztetőket is megjeleníteni, meg minden olyasmit, amire a szintén zseniális Google Now képes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nem az irányítótoronyból, de még csak nem is a reptérről fogják irányítani a gépeket Ferihegyen

Épp letarolja a netet egy bizarr app, ami azt ellenőrzi, hogy nem haltál-e meg

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés