Mivel ép ésszel nehéz elképzelni, mekkora rombolásra képes valójában egy atombomba, egy csapat fogta magát, és a méretek érzékeltetése érdekében az Empire State Building, illetve New York belvárosának látképe mellé rakta a három leghíresebb ember alkotta pusztító szerkezet okozta kataklizma képsorait.

A három kiválasztott a Trinity, az Ivy Mike és a rettegett Cár-bomba, melyek közül az utóbbi gombafelhője mellett már szó szerint eltörpül az amerikai város sziluettje.

A Trinity tesztrobbantása volt az első kísérleti atomrobbantás, melyet 1945. július 16-án hajtottak végre, és melynek kalandos előzményeit a magyar mozikba július 20-án érkező Oppenheimer című film fogja bemutatni. Ha úgy vesszük, ennél később csak erősebb bombákat építettek, de a Trinity még így is könnyedén elnyelte volna New York legismertebb épületét.

Az Ivy Mike már termonukleáris töltettel volt ellátva és 1952 novemberében robbantották fel. Míg a Trinity 25 kilotonnás pusztító erővel rendelkezett, addig az Ivy Mike szinte felfoghatatlan 10,4 megatonnányi poklot ébresztett fel. Ez már simán képes lett volna megenni egész Manhattant.

És végül a Cár-hidrogénbomba, mely a mai napig az őrjöngő pusztítás szinonímája, cseppet sem visszafogott 58.6 megatonnányi krafttal. 1961. október 30-án robbantották fel Novaja Zemlja fölött 4000 méteres magasságban, a detonációval ébredő tűzgömb azonban így is elérte a földfelszínt és majdnem elpusztította a hordozó repülőgépet is, ami ékes bizonyítéka annak, hogy még a szovjetek sem tudták pontosan, mit szabadítottak a világra.

Lehet, hogy ezt így nem akartad látni, de legalább így pontosabb képet kaptál róla, mire képes az emberi faj, ha nagyon igyekszik.

Ez is érdekelhet:

Így szabadult el a pokol, amikor 1970-ben egyetlen vietkong orvlövész rátámadt egy amerikai bázisra

Egy darab orvlövész egy egész katonai bázis ellen. Az eredmény: a földi pokol.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Mondunk egy fővárost, melyik folyik keresztül rajta?

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés