Egy állatkertben született, ami akár még magyarázatként is szolgálhatna, de minden bizonnyal semmi köze hozzá.

Az állatvilág minden bizonnyal egyik legritkább látványosságával a Tennesseeben található Brights Állatkertben találkozhatunk, ugyanis július 31-én ott született egy foltok nélküli, teljesen egyszínű zsiráf, akiről úgy tartják, hogy az egyetlen ilyen példán lehet a földön:

A legmagasabb és leghosszabb nyakú szárazföldi élőlénynek számító zsiráfok foltjai elsősorban az álcázást szolgálják, mivel a vadonban ezek segítségével rejtőzhetnek el a ragadozók elől, vagyis az, hogy ez a példány egy állatkertben született, akár még magyarázatként is szolgálhatna, de minden bizonnyal semmi köze hozzá. Másrészt a foltok egyfajta hőszabályozást is biztosítanak, mivel a foltok alatt egy olyan érrendszer található, ami lehetővé teszi az állat számára, hogy az egyes foltok közepén keresztül adják le a hőt.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk az állatot, amiből mindössze tíz példány él a Földön

Az elmúlt évtizedben 567-ről tízre csökkent a száma. Durva.

Elon Musk éppen most készül halálosan lábon lőni magát

Elon Musk meg akarja szüntetni az ex-Twitter egyik funkcióját, amivel egyrészt teret engedne az online zaklatásnak, másrészt kicsinálná a saját közösségi oldalát.

Az Apple elmondta, hogy ne töltsd a telefonodat

Ebből pedig az is kiderül, hogy lenne érdemes töltened.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Erre a tíz egyszerű kérdésre iskolásként tudtad a választ – vajon most is menne?

Miért kezdünk úgy beszélni, mint a ChatGPT?

Élőben nézhetjük végig egy kontinens halálát és újjászületését: brutális erők mozdultak meg Afrika alatt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.