Már csak a negyedik erőnek számít az almás cég.

Az IDC friss jelentése szerint a harmadik negyedévben (Q3) már a Xiaomi is több telefont adott el a júliustól szeptemberig tartó időszakban, mint az almás cég:

A listát tehát a Samsung vezeti, amely a Q3-ban 80,4 millió készüléket értékesített – ez 2,9%-os növekedés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képet –, majd a Huawei követi a sorban 51,9 millió eladással (-22%).

A Xiaomi egy igencsak durva, 42%-os növekedést produkált, ami azt jelenti, hogy a 46,5 milliós eladásával feljött a harmadik helyre, vagyis megelőzte az Apple-t, amely vélhetően részben annak is köszönheti a mindössze 41,6 millióját (-10,6%), hogy a koronavírus-járvány miatt októberre kellett halasztani az új iPhone-ok bemutatását – így viszont szinte biztosra vehető, hogy a Q4-et erősen fogják zárni

Ennyit kell dolgoznod egy új iPhone-ért itthon és külföldön

Valahol öt munkanapot sem, nálunk viszont nem ez a helyzet.

(Forrás: IDC, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így nézett ki, ahogy a dubaji esőapokalipszis elmosta a luxusvárost

További cikkeink a témában