Inkább átcsoportosítják erőforrásaikat más közösségi oldalakra.

Az ABC ausztrál közszolgálati műsorszóró bejelentette szerdán, hogy majdnem az összes hivatalos fiókját megszünteti a korábban Twitterként futó X platformon, arra hivatkozva, hogy

az Elon Musk tulajdonába került oldalon „toxikusá” vált a kommunikáció

– írta hírportálján a The Guardian.

David Anderson, az ABC igazgatója elmondta:

úgy látják, a médiavállalat a jövőben más közösségi oldalakon hatékonyabban és olcsóbban tudja megjeleníteni tartalmait.

Az ABC több ismert újságírója már korábban elhagyta a Twittert, miután ott egyre több támadás érte őket.

Az ausztrál műsorszóró nemrég közölte: átcsoportosítja erőforrásait annak érdekében, hogy más platformokon is meg tudjon jelenni. Anderson elmondása szerint közönségük túlnyomó többsége a YouTube-, a Facebook-, az Instagram- és a TikTok-oldalakon működő hivatalos fiókjaikat és csatornáikat követi, ezért a figyelmüket és forrásaikat ezekre a helyekre akarják összpontosítani.

Az ausztrál ABC már a harmadik közszolgálati médium, amely felfüggeszti tevékenységét a Twitteren.

Áprilisban az amerikai NPR közrádió és a PBS közszolgálati televízió döntött úgy, hogy nem használja többet a platformot, miután az – a Musk által bevezetett irányváltás keretében – „állami médiumnak” bélyegezte őket. Ez arra való utalás, hogy a szóban forgó médium elfogult a kormány mellett.

Csodálatosan temette el Elon Musk átlogósított Twitterét a Duolingo

A madaras logós applikáció csodálatosan szólt oda a madártalanított közösségi platformnak.

(Forrás: The Guardian, MTI; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A NASA olyat tesz, amit eddig soha: élőben, a saját képernyődön nézheted végig az emberiség történelmi visszatérését a Holdhoz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés