Elon Musk valószínűleg nem ilyen Guinness-rekordra vágyott.

A Forbes becslései szerint 2021 novembere óta hozzávetőlegesen 182 milliárd dollárt, azaz cirka 67,5 billió forintot bukott Elon Musk, amivel a SpaceX-, Tesla- és Twitter-vezér bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, ugyanis ez az összeg azt jelenti, hogy

az emberiség történetében soha nem buktak még annyi pénzt, mint Musk 2022-ben,

aki egyébként ennek ellenére továbbra is a világ második leggazdagabb emberének számít.

Más források szerint Musk vagyonvesztése még ennél is jobban megközelíti a 200 milliárd dollárt, de nyilván pontos összeget szinte lehetetlen megállapítani, mindenesetre Musk ezzel a 182 milliárd mínusszal is jócskán megdönti a korábbi rekordot, amit Szon Maszajosi japán üzletember állított fel még 2000-ben, 58,6 milliárd dolláros akkori vesztesége mai árfolyamon nézve is nagyjából 100 milliárd dollárnak felel meg.

Elon Musk vagyonának nagy része a Tesla részvényeihez kötődik, amelyek értéke 65%-ot zuhant 2022-ben – októberben gyorsult fel a zuhanás, miután mintegy 44 milliárd dollárért megvásárolta a Twittert.

(Forrás: Guinnessworldrecords.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Vége az ingyenes facebookozásnak, whatsappozásnak és instagramozásnak

Áprilistól új világ lesz, már lassítva sem futhatnak bizonyos alkalmazások, ha kifogytunk a mobilnetből.

93 méter mély lyukat fúrtak az Antarktiszon, több millió éves jeget látott a kamera

A felvételen jól látszik, hogyan változik a jég színe a különböző korszakok miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Nagyjából ez a sors várna a Földre, ha ütközne egy kisebb bolygóval

Így csekkold le gyorsan, hogy megszerezték-e valamelyik fiókod jelszavát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés