Annyit elárulunk, hogy egy brit énekesnő tette az egyik leginkább emlegetett szóvá.

A brit Collins Dictionary minden évben megválasztja az Év szavát, ami 2024-ben a brat szó lett. Ennek a szónak több definíciója is létezik, alapvetően kölyökként és rosszcsontként találkozhatunk vele a szótárban, ugyanakkor maga a Collins Dictionary szerint

a brat egy olyan valaki, akit „magabiztos, független és hedonista magatartás jellemez”.

A szótár megemlítette, hogy Charli XCX brit énekesnő tette a bratot az egyik leginkább emlegetett szóvá 2024-ben, köszönhetően annak, hogy idei albumának a címe is ez.

Charli XCX szerint a brat „az a lány, aki kicsit rendetlen, szeret bulizni, és néha mond ostobaságokat”, az ilyen lány kelléke pedig „egy doboz cigi, egy öngyújtó és egy pántos fehér felső, melltartó nélkül”.

(Forrás: CNN, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Még az űrből is látszik, hogy tavak jelentek meg a Föld egyik legszárazabb helyén

A meteorológusok szerint ez a klímaváltozás közvetlen következménye.

Egy magyar hegység 9000 tonna aranyat és 9000 tonna ezüstöt rejt magában 720 milliárd euró összértékben

Bányászat indul! (Feltéve, ha minden engedélyt megkap a magyar vállalkozó.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Teljesen leállt Ferihegy az extrém téli időjárás miatt

Miért ónos eső az ónos eső, ha nincs benne ón? És akkor mi is ez valójában?

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés